16. rész

Sziasztok! 2 hónapos kihagyás után meghoztam a 16. részt! Sajnálom, hogy a rendszeres olvasóimat megvárattam, de azért remélem nem haragszotok. Sajnos most az iskola miatt megint nagyon kevés időm lesz az írásra, de megpróbálok időt szakítani rá. Nem szaporítom a szót, jó olvasást és kérek vélemylneket, sokat, hogy mit gondoltok! :)

Ui.: 8 komment és a 30. feliratkozó után, hozok új részt :)

 I’ll be your dad…!

Másnap reggel mikor lassan kinyitottam szemeimet, a nap sugárzó fénye szinte körbe világította a szobát. Lassan nyújtóztam és az ágy másik oldalára nyúltam, hogy odabújhassak újdonsült szerelmemhez de nem volt ott senki. Hirtelen felkaptam fejem és körbe néztem a szobában, de Niall-nek hűlt helye volt.

"Ugyan most hova tűnt? Szinte most kaptam vissza és már megint elvesztettem? Vagy itt hagyott?"-belső énem csak rosszra tudott gondolni.

Majd csörömpölést hallottam odalentről és elindultam a hang után. Gondoltam Jenna szerencsétlenkedik megint valamin, de mikor leértem a lépcsőn és beléptem a konyhába más kép fogadott, amin akaratom ellenére is megmosolyodtam. Niall-t láttam meg sürögni-forogni a tűzhely fölött, annyira édes volt, ahogy kis kötényben fütyürészve készíti a reggelit, aminek az illata mennyei volt. Egy ideig csak a küszöbön álltam és figyeltem, majd gondoltam egyet és elindultam felé, halkan lábujjhegyen, hogy ne vegyen észre.

-Jó reggelt szerelmem!-súgtam fülébe majd apró puszit adva nyakára hátulról átöleltem.

-Hát te? Már felébredtél?-fordult felém ijedten. Egy kicsit meglepődött azon, ahogy egyik pillanatról a másikra ott termettem mögötte.

-Hiányoltalak magam mellől és azt hittem, hogy itt hagytál, majd hallottam valami zajt lentről és kíváncsi voltam, hogy mi az és hozzád vezetett a hang.-mosolyogtam rá.

-Tudod, hogy sosem hagynálak már itt.-hajolt közel hozzám, hogy már az orrunk teljesen összeért.

-Amint látom, valami nagyon finom készül itt.-mutattam a készülőben lévő ételre.

-Neked csinálom!-derekamnál megfogott és felültetett a konyhapultra magával szembe, így lábaimat a dereka köré fonhattam. Apró és puha csókokkal hintette be ajkamat.

 -Rántotta, és egy kis zöldség hozzá.Nem tudom még, hogy miket szeretsz, de remélem ízleni fog?!-simogatott végig lábamon

-Mindent megeszek, ha te készíted! Csak siess, mert már éhes vagyok és az illata annyira étvágygerjesztő.

-Azonnal kész vagyok. Nem hagylak éhen halni-majd folytatta a főzést és én csak figyeltem őt.

-Íme kész van a remekmű számodra kedvesem!-felkapott ölébe és a megterített asztalhoz vitt és leültetett.

-Jó étvágyat szerelmem.

-Hmmm...ez valami fenomenális.-ízleltem meg az első falatot.

-Örülök neki, ha ízlik. Örömmel tölt el ha boldognak látlak.-mosolygott rám.

-Szerintem az én villámról még finomabb lenne.-közelített egy falattal a szám felé, de az hirtelen leesett és összekente vele a pizsamámat.

-Hej, Niall...tudom, hogy direkt csináltad.-nevettem fel

-Én nem...sajnálom.-nevette ki ő is magát.

-Ezért most megfizetsz.-megfogtam egy darabot a tányéromon és neki dobtam.

-Most már te is maszatos vagy. Kvittek vagyunk!

-Ejj, Bonnie...nem szabad az étellel dobálózni! De meg kell mondanom, így még szexibb vagy.-és újra kaptam az ételből, ebből kialakult egy nagy kaja csata.

-Ne Niall elég...már szinte az egész tál rajtam landolt.-futkároztam a házban körbe-körbe. A nevetésünktől zengett a ház.

-Áhh, meg vagy!-húzott magához a csuklómnál fogva. -Ott maradt egy kis maradék a szád szélén. De várj...-megcsókolt -Már el is tűnt!

-Furfangos vagy!-pusziltam meg

-Csak őrülten szerelmes egy gyönyörű lányba, akire büszke vagyok!

-Ne butáskodj már, ez nem igaz!-pirultam el

-Ne vitatkozz velem, mert újabb támadást indítok ellened!-kacsintott

-Azt próbáld meg!-majd elkezdtem újra futni, és lehuppantam a kanapéra.

Elkezdett csikizni és birkóztunk. Már a hasam fájt a sok nevetéstől.

Az ajtó csengetése zavart meg minket.

-Hallottad ezt?-álltam meg hirtelen

-Mit?-nézett rám Niall kérdően

-Hát ezt...csengettek.

-Biztos csak képzelődsz.-megint elkezdett csikizni

-Ne, hagyj!-majd megint megszólalt a csengő

-Niall, ki kell nyitnom.

-Majd elmegy...csak rájön, hogy ha nem nyitnak ajtót akkor nincs itthon senki!

-De biztos, hogy hallotta a nevetéseinket, mert olyan hangosak vagyunk, hogy még a süket is meghall minket!-már dörömböltek az ajtón, valaki nagyon be akart jönni.

-Most már csak ugyan kinyitom, bár nem tudom ki lehet az az eszeveszett állat, aki nem tud várni míg ajtót nyitok?!

-Megyek már, csak ne dörömbölj annyira!-kiabáltam kifelé, míg az ajtóhoz sétáltam. Nagy lendülettel kinyitottam, de mikor megláttam, hogy ki áll ott megállt az ütő a szívemben egy másodpercre.

-Te meg mit keresel itt? Honnan tudod, hogy hol lakom?

-Neked is szia! Kedves fogadtatás, bár ezt már megszokhattam volna tőled!-válaszolta a nem várt vendég.

-Ki az kincsem?-jött utánam Niall, aki semmit sem sejtett.

-Hoppá, csak nem megzavartam a bájcsevejt ezzel a bájgúnárral?-jött a cinikus megjegyzés

-Elég Brad, még alig vagy itt de már is kötekedsz!-állítottam le

-Szóval te vagy az a közveszélyes állat?-állt elém Niall, egyenes Brad-del szembe

-Te engem ne szólíts közveszélyesnek! Mi jogod van ehhez? Nem tudsz te semmit!

-Nagyon is sokat tudok és azt is tudom, hogy az olyan embereknek mint te a börtönben lenne a helye.

-Figyelj kisapám, én csak a lányom miatt vagyok itt, ha ő most nem lenne beteg akkor most ez nem történne meg! Mindenről te tehetsz, te olcsó ribanc. Ha nem lettél volna annyira felelőtlen ezelőtt 3 évvel, most nem itt tartanánk.-ordított felém.

-Még hogy én felelőtlen? Te komolyan nem vagy magadnál Brad. Nem emlékszel, hogy ki hagyott magamra? Én felelőtlen lettem volna, ha hagytam volna a gyerekünket és nem neveltem volna fel. Mindent rám hagytál és én vagyok az olcsó ribanc? A ribancokat nem erőszakolják meg! De te megtetted. Menj a pokolba! Tűnj el! Látni sem akarlak!-nyitottam ki az ajtót és üvöltöttem torkom szakadtából és a könnyek legördültek arcomon.

-Jogom van látni a lányomat, ha már eddig nem tudtam, most látni akarom, hisz ő az enyém is!-ellenkezett

-Most hirtelen akarod őt is! Megbántam, hogy felkerestelek. Hiba volt! Menj el. Látni sem akarlak!

-De tudd meg, hogy ha engem most elküldesz lehet, hogy ez a lányod életébe is kerülhet! Rossz anya vagy!

-Fogd már be! Ő próbálja a legjobbakat tenni, de te csak hátráltatod!-szólt közbe már Niall is.

-Te ne utasítsál engem! Kis nyomoronc vagy te is és Bonnie is. Megérdemlitek egymást! Szerencsétlenek.

-Na ebből most már tényleg elég! Azonnal húzd el a csíkot.-a kabátjánál fogva dobta ki az ajtón Brad-et és rácsapta az ajtót.

-Akkor is látni fogom a lányomat, ha addig élek is!-kiabálta vissza

-Jajj, Niall! Mi van ha tényleg igaza van?

-Az nem fordulhat elő! Nincs igaza, hidd el. Te jó anya vagy, nehogy el hidd ennek a drogosnak, amit mondd!-húzott oda magához

-Remélem nem csinál semmi hülyeséget, nem akarom, hogy baja essen Sarah-nak! Be kell mennem hozzá most azonnal.-pattantam fel a földről -Bejössz velem a kórházba?

-Van egy kis elintézni valóm, te indulj el, majd megyek utánad csak egy kicsit később, de ígérem ott leszek. Már szeretnék találkozni Sarah-val. Majd felhívlak! De most én elmegyek, majd ott találkozunk!

-Máris mész? De mi lett hirtelen ilyen sürgős? Héj, Niall...hahó, válaszolj kérlek!-de ekkor már nem volt bent hiába kiabáltam. Az autóból láttam, hogy egy puszit küld és azt mondja 'Szeretlek!' Nem tudtam elképzelni, hogy mi lett neki ennyire fontosa, de ha megígérte, hogy utánam jön úgy is lesz. Nem törődve többet a dologgal, egy kicsit már lenyugodtam és elindultam a kórházba.

A kórterembe lépve anyát láttam meg, amint mesét olvas Sarah-nak.

-Sziasztok! Szia kincsem. Hogy vagy?-tudtam, hogy nincs jól. Szegény sápadt volt, mint a fal a karjából csövek lógtak ki, folyton ment neki az infúzió, de akármilyen beteg is volt a mosoly mindig ott volt az arcán, ami engem is boldogabbá tett.

-Anya! Már nagyon vártalak. Hol voltál?-borult nyakamba

-Szerveztem neked egy meglepetést, csak egy kicsit késik!

-És mi az? Mondd el! Kíváncsi vagyok.-örömében felpattant hirtelen az ágyon, de ahogy felpattant úgy vissza is esett. Hirtelen utána nyúltam, majdnem elájult.

-Sarah, ne ugrálj, mert ez nem tesz jót neked. Csak pihenj és maradj nyugodtan, mert csak akkor jön el a meglepetésed! Most pihenj egy kicsit és majd szólok, ha megérkezett, jó?-bólintott majd egy perc sem telt belé, már aludt is. Mindvégig fogtam a kezét.

-Anya? Mit mondott az orvos? Rosszabodott az állapota?

-Sajnos egyre kevesebb időnk van. Minél hamarabb szerezni kell egy donort, mert csak pár hete van hátra.

-Micsoda? Ennyit rosszabodott volna az állapota? Még az utolsó alkalommal az orvos azt mondta, hogy még jobban is lehet.

-Sajnos, újabb rohama volt tegnap, amire nem számítottak és ez azt jelenti, hogy a szervezete már egyre gyengébb és lassan kezdi feladni a küzdelmet.-minden amit mondott a szívemig hatolt. A lányom nem halhat meg.

-És engem miért nem hívtál, mikor ez kiderült? Én vagyok az anyja, nekem is tudnom kell, hogy mi van a lányommal.-korholódtam anyán

-Bonnie, ne idegeskedj. Nem akartalak ezzel zaklatni, hisz így is annyi minden történt veled mostanában, annyi sérelem ért. Gondoltam, hogy hagylak egy kicsit, hogy össze szedd magad. Ezért ne haragudj rám!

-Igazad van. Sajnálom, anya...csak tudod, ami mostanában történik velem/velünk, teljesen kiborít. Ma is beállított hozzám Brad, hogy ő látni akarja Sarah-t, de én elküldtem, mert magán kívüli állapotban volt és úgy gondoltam, hogy nem lenne helyes ha találkozna Sarah-val.

-És akkor így mi lesz a donorral? Mi van ha ő megfelelő lett volna?

-Az lehetetlen, hisz drogozik és iszik...így nem lehet donor...sajnos, tovább kell keresnünk és reménykednünk, hogy lesz megfelelő.

-Szóval hazudott neked, mikor beszéltél vele?

-Igen. Hogy lehet ennyire aljas? Kihasznál és eljátssza előttem, hogy már nem olyan, mint volt és érdekli a lánya élete és most pedig kiderül, hogy semmit sem változott. Jobbnak gondoltam ha elküldöm, de nem váltunk el szépen, mert megfenyegetett, hogy nem fogok tőle könnyen megszabadulni és akárhogy védem is majd tőle Sarah-t, ő mindenáron látni fogja. Ez megijesztett.

-Nem volt magánál. Biztos, hogy nem komolyan gondolta!-nyugtatott anya.

-Akkor is itt kell mindig lennie valakinek Sarah-val, csak akkor vagyok nyugodt ha tudom, hogy biztonságban van!

-Tudod, hogy mind itt vagyunk neki! Nem kell félned drágám!

-Köszönöm!-öleltem meg -Pedig ezt meg sem érdemelném, hogy te még itt legyél mellettem ennyi év után is, hisz ha tehetted volna le is tagadhattál volna, azért amit régen tettem és azért amilyen voltam. Még mindig bánom és szégyenlem magam miatta és olyan rosszul viselkedtem veled és te mégis itt vagy és támogatsz és kisegítesz minket. Nem győzök elégszer köszönetet mondani mindenért.

-Jajj, kislányom! Ne gondolj a múltra, ami megtörtént, az megtörtént. Nem volt valami fényes időszak egyikőnknek sem, de átvészeltük és gondolj arra, hogy neked sikerült és teljesen új életet tudtál kezdeni, és azért vagyok itt veled, mert én akkor rég már tudtam, hogy te igenis meg tudsz változni és tessék, itt van egy érett 19 éves lány, csinos, szép és büszke anya. Igaz, hogy most a sors közbeszólt és egy nagy akadály előtt állsz, de minden rendben lesz, hidd el! Nagyon szeretlek és én is büszke vagyok rád.-anya szavai megmosolygtattak engem. Ilyenkor érzem, hogy erőt ad nekem.

-Mi lenne nélkülem, drága anyukám?!-bújtam hozzá.

A táskámban lévő telefonom csöngését észrevéve, felpattantam és kivettem. Épp Niall hívott.

-Bocsi, anya de ezt fel kell vennem!-intett, hogy menjek.

-Szia!-szóltam bele

-Halihó, Bonnie! Figyelj csak, már itt vagyok a kórháznál, de nem egyedül vagyok, nem baj? Hoztam egy meglepit Sarah-nak!

-Kivel vagy?

-Inkább kikkel?!-mikor ezt kimondta rögtön leesett, hogy kikre gondol.

-Nem mondod, hogy itt vannak a többiek is?-kaptam a kezemet a számhoz, annyira meglepődtem

-De! Te mondtad, hogy szeretne Sarah találkozni velünk és úgy gondoltam, hogy ha én eljövök, akkor elhívom a többieket is. Ha nem gond?

-Dehogyis! Csak nem akarom, hogy megint feszültség legyen köztetek mi miattunk!

-Mondtam már, hogy ezt megbeszéltük, nem? Akkor nincs miről beszélni, azonnal fent leszünk! Szeretlek!-majd letette

Sarah épp ébredezett, mikor visszaértem.

-Épp jókor ébredtél szépségem, mert a meglepetés már mindjárt itt van.-lány puszit leheltem homlokára.

-Már nagyon kíváncsi vagyok anya!

-Gyere segítek felülni, szépen lassan.-megfogtam apró kezeit, amit gyengéden megszorított és óvatosan felült az ágya szélére és izgatottan várta a nagy pillanatot.

Az ajtón kopogtattak és 5 ismerős személy lépett be a szobába. Mikor megjelentek,  kíváncsi voltam, hogy Sarah hogyan reagál majd, száján nagy mosoly jelent meg és arca teljesen kivirult. Szólni még nem tudott semmit, csak tátva maradt a szája. A srácok mind oda jöttek hozzá és megölelték őt.

-Anya, te komolyan ide hoztad a One Direction-t?-a tekintete folyton rajtam és a fiúkon cikázott, nem tudta mit csináljon csak a nyakukba borult és örömében elpityeredett.

-Szia Sarah! Örülök, hogy megismerhettelek szépségem!-ült le Niall az ágyára és átölelte őt.

-Milyen gyönyörű ez a kislány!-állt meg felette Liam -Örülünk, hogy itt lehetünk veled Sarah! Hallottuk anyukádtól, hogy ilyen pici vagy még de már nagy rajongónk vagy és most eljöttünk hozzád, hogy találkozzunk veled, és segítsünk, hogy hamarabb meggyógyulj!-gyengéden átölelte

-Sziasztok! Azta...ti tényleg itt vagytok? Annyira boldog vagyok!-sápadt arca kivrult.

Mindannyian kedvesen mosolyogtak rá és gyengéden megsimogatták és üdvözölték őt, kivéve Harry-t. Ő megbújt a bejárati ajtónál és nem szólt szinte semmit.

-Ööö...szia Harry!-léptem oda hozzá

-Szia. Igazán helyes kislányod van!-vágta oda a szavakat szinte flegmán

-Köszi! De tudom, hogy most mit gondolsz és ha úgy gondolod, hogy nem helyes ez így akkor ki is léphetünk Niall életéből és miden úgy folytatódhat, mintha mi sem történt volna. Nem akartam nektek ezzel rosszat! Minden olyan hirtelen történt...nem akarom, hogy e miatt a barátságotok tönkre menjen, mert tudom, hogy mit gondolsz rólam és nem tartod jónak, hogy Niall-el vagyok, de hidd el, hogy nem az vagyok már akinek gondolsz, hisz itt van ez a 3 éves kislány és én pedig az anyja vagyok, akinek már benőtt a feje lágya és tudja, hogy mit kell tennie. Csak annyit kérek, hogy próbáld meg ezt felfogni és legyünk jóba, hisz én úgymond téged is szeretlek Harry! Ha velem nem tudsz megbékélni legalább Sarah-ra ne légy dühös! Na mit gondolsz, menni fog?-néztem fel rá

-Szerintem igen! Végülis egész helyes csajszi vagy! Nem szabadott volna rögtön a legrosszabbakat híresztelnem a fiúknak rólad és Niall-el is feleslegesen vesztem össze! Bocsáss meg Bonnie!-ölelt meg

-Szent a béke!-öleltem vissza

Végül Harry is odament Sarah-oz és mindannyian elszórakoztatták őt. Szinte az összes kedvenc számát elénekelték Sarah-nak, sokszor még ő is besegített az éneklésbe, amiből sokszor csak hablattyolás lett, amit én sokszor kinevettem. Ez az idő míg a fiúk a lányommal voltak, elfeledtette velem a sok gondot és úgy éreztem, hogy Sarah is most igazán boldog amitől én is az vagyok. 

-Na, hogy vagytok?-ültem le hozzájuk.

-Képzeld anya, hogy apa megtanított piros pacsizni.-csillogott fel Sarah szeme. Niall hirtelen rám nézett. Nem érette, amit Sarah az előbb mondott.

-Figyelj kicsim, Niall nem az apukád, ezt már megbeszéltük. A te apukád nincs itt, mert ő rossz ember és nem szabad ide jönnie.

-De én azt akarom, hogy ő legyen az apukám, mert ő foglalkozik velem és szeret engem.-oda bújt az ölébe. 

-Azt akarom, hogy ő veled legyen és ketten szeressetek engem, mint egy igazi család.

-Nyugi Sarah, ígérem, hogy itt leszek veled amikor csak tudok és leszek az apukád ha azt szeretnéd. Mindig szeretni foglak!-ölelte meg

-És mi is itt leszünk neked drágaság! Mi vagyunk az új barátaid.-puszilta meg homlokát Zayn.

Mikor a látogatás végére értünk Niall előkapta a gitárját és utolsó dalként elénekelték a Little Things számot, amin Sarah békésen elaludt.

-Tényleg nagyon hálás vagyok nektek, hogy eljöttetek és meglátogattátok őt.-néztem az alvó Sarah-ra. Újra könny szökött a szemembe. -Az a boldogság, ami az arcán volt, míg ti vele voltatok az felejthetetlen, hisz egy ideje nem volt ilyen jó kedve, a betegség nagyon legyengíti és egyre rosszabb lesz és csak imádkozni tudok, hogy lesz időben donor neki, mert nem sokáig bírja így...-ekkor teljesen összetörtem.

-Ne sírj, Bonnie! Mit itt leszünk neked és megpróbálunk segíteni. Ez volt a legkevesebb, hogy ide jöttünk. Sajnáljuk, hogy eleinte úgymond ellenségesek voltunk veled, a múltad miatt, de mióta ismerünk téged, megbántuk amit mondtunk.

-Mondtam már, hogy megértelek titeket és nem haragszom rátok!-öleltek meg mindannyian majd elváltunk egymástól csak Niall maradt még velem.

-Jobban vagy?-emelte fel államat, és pont a szemébe tudtam nézni. Kék szemei csak úgy sugározták a jóságot és szeretet, amitől teljesen megnyugodtam. Átkulcsolta kezét derekam körül és magához húzott.

-Most már igen!-szipogtam

-Minden rendben lesz. Ígérem. Csak bízz bennem!-suttogta fülembe. Letörölte könnyeimet és egy búcsú csókot lehelt ajkamra.

-Mostantól én leszek az apukája és vigyázni fogok rátok!-elengedte kezemet és elindult a hosszú folyosón.Néztem ahogy egyre távolodik és a fülembe súgott szavai jártak a fejembe. "Mostantól én vagyok az apukája." "Vigyázni fogok rátok."

-Ez hihetetlen! Köszönöm, Istenem, hogy egy angyalt küldtél nekünk!