Eljött egy újabb nap és egy újabb
rész! Nagyon köszönöm a kommenteket az előző bejegyzéshez :D Tényleg
boldogsággal tölt el az a tudat, hogy tetszik nektek a kis történetem! Remélem
nem vagytok túl türelmetlenek és nem baj, ha kicsit később jön képbe a másik
főszereplő /itt értem Niall-t/
Mind1 is...nem húzom tovább az időt
:)Jöjjön a beígért új rész :D Szeretnék még ennyi hozzászólás, sok új
olvasót*-*
Leave me alone
Mikor anya újra rám
talált...elszabadult köztünk a pokol. Tovább már nem bírtam. Újra csak ordított
velem. Nem tudta megérteni, hogy min is megyek én keresztül. Ő úgy fogta ezt
fel, mintha én direkt akarnék ezzel rosszat magamnak, én pedig csak menekülni
akartam a rossztól, nem, éppen akartam rosszat magamnak, és emellett tartottam
is magamat. Egy percig sem jutott eszembe, hogy abba hagyjam...hiába kiabálta
ugyanazt nekem.
-Azonnal kelj fel innen!
Komolyan a halálba kergetsz ezzel engem is, nem csak magadat. Fogd már fel,hogy
ezzel mindkettőnknek ártasz, főleg magadnak. Azonnal szedd össze
magad.-rángatott fel a földről
-Hagyj békén. Te ne
dirigálj nekem. Vedd tudomásul, hogy mostantól nem vagy az anyám...-ekkor egy
hirtelen mozdulattal felpofozott. Csak úgy sajgott az arcom az ütéstől. Az
arcán düh rajzolódott ki. A keze ökölbe szorult és könnyek szöktek szemeibe. De
engem valahogy nem hatott meg, csak álltam előtte és vártam a pillanatot mikor
mindennek vége lesz...
-Mi történt veled? Miért
vagy ilyen? Hova tűnt az a kedves, jó lelkű, tisztességtudó lány aki voltál? Te
is már csak olyan rossz életű vagy mint a barátod Brad. Teljesen kifordultál
önmagadból mióta megismerted.
-Ahjj, hagyd már abba.
Idegesítő amit mondasz...Te nem érted miért van ez! Nem értesz te semmit, sosem
értettél és nem is fogsz. És ne hozd fel Brad-et, mert ő nem tehet semmiről
sem. Ő az aki kiáll mellettem Jenna-val együtt.
-Így nem folytathatod
tovább azonnal orvoshoz kell menned...Nem hagyom, hogy még jobban tönkre tedd
magadat. Azt akarod, hogy meghalj ilyen fiatalon? Ezek a szerek csak
megölne...miért nem fogod fel? Add ide nekem az összes eldugott, tartalék
gyógyszereidet.
-Nem adok oda
semmit...elmegyek innen.-kirohantam a szobámba, gyorsan összepakoltam a
cuccaimat egy táskába és még mielőtt anya utolért volna kirohantam. Anya futott
utánam, a lépcsőről kiabált le nekem, amíg a bejárathoz nem értem.
-Hova mész? Maradj itt?
Csak jót akarok neked. Bonnie, ne menj el! Beszéljük meg a dolgot...Szeretlek
kicsim! Nem akartalak megpofozni.
-Mondtad volna ezt
hamarabb. Talán akkor most nem itt tartanánk.Sosem fogok megbocsájtani neked.
Ha eddig szerettél volna, nem ütöttél volna meg! És azt nem kell tudnod hova
megyek, nekem csak az a lényeg, hogy minél távolabb....TŐLED!-ordítottam vissza
neki...
Annyira mérgesnek és
elveszettnek éreztem magam.
Kirohantam az ajtón
becsapva azt magam mögött. Kint már korom sötét volt és az eső is zuhogott. Én
pedig csak futottam a semmibe, úti célom nem volt. Az sem érdekelt, hogy bőrig
ázom, legalább nem látja senki sem, hogy sírok. Nem tudtam tovább vissza
tartani a könnyeket.
Az agyam kattogott...próbáltam kiutat találni ebből a
rémálomból, de valahogy mindig ugyanott kötöttem ki. Magamtól nem tudok ebből
kilábalni...újra a szerekhez kell nyúlnom. Útközben megálltam egy sikátorba.
Egy lélek nem volt ott...a táskámból előkotortam egy tasakot. Annak tartalmát
gyorsan beszippantottam és minden jobb lett. Ezután már csak kóvályogtam az
utcákon. Késő este volt már...mikor felhívtam Brad-et.
-Szia! Hol vagy? Figyelj,
teljesen ki vagyok. Azonnal találkozzunk...
-Hali, szivi! Gyere a
törzshelyre, itt vannak a többiek. Nagy buli van. Van új anyag...minden elő van
készítve csak gyere ide.
-Párperc és ott
leszek.-ezzel lecsaptam a telefont és már indultam is. Végre nem éreztem magam,
olyan rosszul. Ha egy kicsit kiütöm magam...még nem lesz gond. Vagy igen?
Mintha nem tanultam
volna az előző hibáimból, eszeveszetten rohantam. Csak jól akartam magam
érezni. De talán ez az eset majd észhez térít engem...talán minden megváltozik.
Teljesen másként kell majd néznem a világra. Vagy lehet, hogy ettől még rosszabb lesz...Az élet kiszámíthatatlan.
