Figyelem!

http://whenloveisstrong.blogspot.sk/ Sziasztok :) Szeretném megosztani, ezt a nagyon jó blogot :) Egy ismerősöm írja és nem érdemes kihagyni :D

2. rész

Egy újabb fejezettel jelentkezem :) Igaz a kommentek száma valahogy nem akar nőni...légyszi írjatok nekem valami véleményt, mert így nem tudom, hogy tetszik-e amit írok és, hogy érdemes-e folytatnom. Tényleg érdekel, hogy mit gondoltok :) És feliratkozni sem felejtsetek el. Nem szaporítom a szót...jöjjön a történet folytatása

Why did you do that?

Lassan nyitottam ki szemeimet, minden homályos volt. Egy fehér falat láttam magam előtt és, hogy anya Jenna-val és Brad-el az ágyam mellett állnak. Annyira fáradtnak és gyengének éreztem magam. Szólni akartam hozzájuk, de mintha a számat össze varrták volna, nem bírtam ki nyitni. Végül nagy erőt vettem magamon és ki tudtam nyögni pár szót.

-H-Hol vagyok?-fordítottam fejemet Brad felé

-Héj, kicsim! Nyugodj meg nincs semmi gond...kórházban vagy de minden rendben lesz.

-Mi.....mi történt? H-Hogy kerültem ide? Áhh, a fejem csak úgy sajog...-nyúltam a fájó ponthoz

-Túladagoltad magad és elájultál. Majdnem meghaltál...Hogy képzelted ezt? Mire volt jó? Mondd meg miért csináltad?-rázott meg anya idegesen

-Áhh, anya ez fáj...ne csináld.

-Azonnal engedje el. Ezzel nem lesz jobb semmi.-Brad lerángatta rólam anyát. Nagyon megijedtem. Annyira dühös volt és a szánalom ült ki az arcára. Szégyellt engem. Fogta magát és elrohant minden szó nélkül könnyekkel az arcán.

-Tudtam,hogy ez lesz...megmagyarázni sem tudtam neki,hogy mi is történt, bár nem is emlékszem, szóval avassatok be kérlek. Hogyan kerültem ide?

-Miután bevetted a szert nem sokra rá rosszul lettél és elájultál. Nem volt pulzusod és újra kellett éleszteni. Majdnem itt hagytál minket.

-Ohh, Istenem. Ezt nem hiszem el...Túladagolás?

-Igen. De egy-két nap is haza mehetsz.

-Nem hiszem,hogy anyám viszontlát még egyszer otthon. Megtudta,hogy milyen életet élek valójában és most nem tudja feldolgozni,hogy mi történt. Meg tudom érteni...

-Shh, nyugodj meg. Majd idővel minden jobb lesz.-ölelt meg Brad

Pár nappal később tényleg haza mehettem a kórházból. Brad elvitt kocsival a házunkig.

Anya nem jött el értem. Bár miért is jött volna. A háta közepére sem kívánta most a lányát. Az úton végig csöndben voltunk mindketten  , nem volt kedvem szólni senkihez sem. Kattogott az agyam azon, hogy hogyan is fogom ezt megbeszélni anyával. Valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy nem lesz minden rendben...elszúrtam és nem lehet helyre hozni.

 Mikor megérkeztünk, a sírás kerülgetett. Féltem belépni a házba.

-Jól vagy? Bemenjek veled?-simogatta meg hátamat Brad

-Nem...nem kell. Ezt magamnak kell megoldanom. Most menj el kérlek. Szia!-nyomtam egy csókot szájára és kiszálltam a járműből. Egy ideig csak vártam majd...

Lassú léptekkel közeledtem a bejárati ajtóhoz, finoman benyitottam. Anya a konyhában tett-vett, mikor meghallotta, hogy megjöttem. Percekig csak álltunk egymással szembe...majd megtörtem a csendet.

-Figyelj anya, én...

-Nem érdekel. Ne mondj semmit elég volt téged látni a kórházban, ahogy az életedért küzdenek az orvosok. Nem hiszed el, hogy mennyire féltem, hogy elveszítelek. Hogy tehetted ezt? Miért kellett ennek így lennie? Miért ezt az utat kellett választanod? Mondd meg miért? 

-Össze voltam zavarodva, nem tudtam mit csinálok! Kérlek bocsáss meg...

-Mi az, hogy össze voltál zavarodva? Mióta tart ezt? Mióta kábítószerezel?-üvöltött az arcomba

Nem tudtam megszólalni...csak folytak a könnyek végig az arcomon.

-Mondj el nekem mindent!

-Körülbelül fél éve szoktam rá. Először csak gyenge szerekkel majd jöttek az egyre erősebbek és...

-És a végén már a halál szélén álltál. Hát gratulálok...A lányom egy igazi drogos lett! Nem tudod, hogy milyen nagy szégyen ez nekem. Tudod mit mondanak majd rólam vagyis rólunk?

-Micsoda? Most neked csak az a fontos, hogy milyen nagy szégyen ez? Az nem is érdekel, hogy én velem mi van? Szerinted miért menekültem a drogokba? Sosem foglalkoztál velem eleget, mindig elhanyagoltál. Mióta apa nincs velünk...egyszerűen utállak. Azt kívánom bárcsak nem kellene itt lennem.

-Tessék?-kérdezett vissza anya meglepett de mégis nagyon dühös arccal

-Igen, jól hallottad utállaaaaaak, nem akarok itt maradni!-kiabáltam vissza neki, miközben a szobámba rohantam fel. Becsaptam az ajtót és az ágyamba vetettem magam, fejemet a párnába temetve sírtam. Teljesen magam alatt voltam...tudtam,hogy ettől már csak rosszabb lehet. 

Csak akkor érezhettem magam úgymond biztonságban, mikor volt nálam valami gyógyszer, amit bevehettem. 

Az éjjeli szekrényemhez mentem és kivettem belőle egy dobozkát, amiben egy injekció volt mellette egy kis üvegcse. Ez volt az utolsó adagom, mivel anya mindent átkutatott és összeszedett, amit talált nálam, nehogy újra begyógyszerezzem magam. De ezt nem találta meg. Ez volt az én megmentőm. Azonnal befutottam a fürdőszobába és bezártam magam mögött az ajtót. A tűt beleszúrtam az üveg tetejébe és felszívtam az anyagot. A karomat elszorítottam, majd egy hirtelen mozdulattal megszúrtam magam és megkönnyebbültem. Nem kellett sokat várnom a szer gyorsan hatott. Egy kicsit kábult lettem tőle...ilyenkor kikapcsolt az agyam és kizártam mindent magam körül. Csak én voltam és senki más nem zavart. Leírhatatlan érzés terjed el ilyenkor testemben...minden sokkal könnyebb és szebb. Csak vagyok és semmi nem fáj.

Sajnos ez nem tartott sokáig, mikor anya újra rám talált...elszabadult a pokol köztünk. Tovább már nem bírtam.