12. rész

Csiribú...csiribá...abraka...dabra, felekrült egy újabb rész, tudom, hogy megint késtem vele, de most éppen lebetegedtem, bocsi...de sikerült megírnom, szóval újra van mit olvasni :) Megint jó hosszúra sikeredett és remélem, hogy ez is tetszeni fog nektek úgy, mint az előzők :) Ha összegyűlik erre 7 komment, akkor teszem a következő fejezetet.

Köszönöm a 11 kommentet az előzőhöz és a 19 feliratkozót és a lassan az 5000-ret is átugró oldalmegjelenítések számát. Hihetetlenek vagytok :) Mondtam mér, hogy mennyire imádom az olvasóimat? Mert igen...nagyon szeretek mindenkit :) Jó olvasást mindenkinek ;)

Ui.: Aki még nem vette volna észre, de megjelent a chat is a blogon, ahova bátran írhattok nekem, szívesen várom a kis üzeneteiteket, jót és rosszat egyaránt :) Én csak tanulok a rosszból és a jóból is. Szóval ne rejtsétek véka alá a véleményeiteket :)

You are not normal...!

-Bonnie Evans mibe kerültél? Mi fog ebből kisülni?-fejemet fogtam és ingattam ide-oda bizonytalanul, mint, aki most követte volna el élete legnagyobb hibáját, de azért egy kósza mosoly megjelent arcomon, hisz ebbe nincs is semmi hiba, egyáltalán nem olyan dolog, ami az utóbbi 30 percben történt, amit meg kellene bánnom. Vagy mégis?

Egy dolog volt biztos, hogy nem tudtam könnyen feldolgozni a történeteket. Niall Horan randira hívott. Én pedig beleegyeztem. Hmmm...és most jön az, hogy itt a gond. Vagyis most még nem az, de van egy érzésem, hogy ez mégsem jó ötlet.

Furcsa, hogy fél másodperccel ezelőtt még boldogan gondoltam arra a momentumra és nyugtatgattam magam, hogy nincs itt semmi gond, most még éppen az ellenkezőjét állítom. Mert igenis van min aggódnom...de nem szabad rögtön a rosszra gondolni, lehet, hogy ez a találkozás megváltoztat ezután mindent?!

Az ajtónak támasztottam a hátam és lassan lecsúsztam a földre. Egy ideig csendben ültem.

-Istenem!-sóhajtottam fel -Kérlek, most legyél velem és segíts nekem. Tudom az utóbbi pár évben nem igazán kerültem hozzád közel és tudom, hogy bűnös vagyok és sokat hibáztam, de tanultam a leckéből és annyira szeretném, ha minden rossznak vége szakadna. Ha büntetni akarsz akkor engem büntess és ne Sarah-t. Mentsd meg őt az életveszélytől...hagy szenvedjek én helyette.

Összecsaptak a fejem fölött a hullámok...bár ezt tudod és az egész élettörténetemet ismered és ezért segíts nekem, hogy hogyan cselekedjek, mert nem tudom, hogy mi a helyes és mi nem. Annyi mindent szeretnék újra csinálni ha lehetne. Jobb ember akarok lenni. Vezess engem a helyes úton!-összekulcsoltam a kezem és behunytam szemeimet és imádkozni kezdtem. Egy-két könnycsepp is legördült az arcomon és a padlóra cseppentek, ahogy a fejemet lehajtottam. Össze-vissza kavarogtak a gondolataim, mindent ki akartam adni magamból és elmesélni Istennek. Lehet, hogy sokan hülyeségnek gondolják ezt az egész hívő dolgot, főleg egy olyan szájából hallgatva, mint amilyen én vagyok/voltam, pedig ez egyáltalán nem hihetetlen. Anya kicsi korom óta minden este imádkozott velem az ágyam szélén ülve. És ezt én is mindig megteszem Sarah-val. Ha imádkozom utána mindig egy kicsit könnyebb lesz az életet elviselni. Van valaki aki meghallgat. Most is nyugodtabbnak éreztem magam és talpra tudok állni.

Most már azon gondolkozom, hogyan fogom elmesélni Jenna-nak, hogy ki látogatott meg engem. Biztos, hogy majd ki ugrik a bőréből mikor megtudja. Ezért fogtam magam és gyorsan a szobámba futottam és készülődni kezdtem, hogy minél hamarabb vissza tudjak indulni a kórházba. Már Sarah is nagyon hiányzott és beszélni szerettem volna az orvossal is.

Épp a gardrób szekrényem előtt álltam, mikor az ágyamon heverő telefonom kezdett el csörögni. Amint meghallottam, rögtön odaszaladtam, hogy megnézzem ki hív és láttam, hogy Jenna az. Biztos valami fontosat akar ezért azonnal benyomtam a hívást fogadó zöld gombot.

-Mondd, hogy jó híreket akarsz velem közölni Jenna!-szóltam bele a telefonba még mielőtt ő meg tudott volna szólalni

-Szerintem ennél jobb hírt mostanában nem hallottál!-a hangján észrevettem, hogy valaminek nagyon örül -Sarah felébredt és a lélegeztetőgépről is lekapcsolták! Siess ide, amilyen gyorsan csak tudsz Sarah csak téged keres!

-Édes Istenem! Ez nagyon jó hír! Azonnal ott vagyok...mondd meg Sarah-nak, hogy mindjárt mellette leszek! Pár perc és indulok!-majd lecsaptam a telefont és még gyorsabban készülődtem, egy percet sem akartam elvesztegetni.

Eszeveszett gyorsasággal kapkodtam fel cuccaimat, a táskámat vállamra kaptam, a kulcsaimat megfogtam és kocsiba pattantam és indultam a kórházhoz. Negyedórámba telt oda érni...de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. De végre megérkeztem. Amint beértem az épület nagy ajtaján a lifthez siettem és a 4-es gombot benyomva, egyenesen a gyerek osztályhoz tartottam. Amint kiszálltam a liftből a kórteremhez mentem és megláttam Saraht-t és sok orvost, ahogy körül állják az ágyát.  Fogtam magam és odarohantam.

-Bonnie! Végre, hogy itt vagy!-anya kapta el a kezemet és húzott magához

-Felébredt! A lányom felébredt!-öleltem meg anyát

Majd átfurakodtam az orvosokon és Sarah ágya mellé ültem le.

-Szia kicsim!-szóltam hozzá lágy hangon. Ő lassan, de felém fordította fejét és megfogta a kezem.

-Anya. Már annyira hiányoztál! Hol voltál?

-Shhh...az most nem fontos. Az a lényeg, hogy most itt vagyok melletted és ne aggódj semmi miatt sem.

-Fáj a pocim anya...beteg vagyok?-ahogy rám nézett az üveges tekintetével és látszott rajta, hogy rémült. Az arca sápadt volt...az érintése erőtlen.

-Sajnos, igen beteg vagy! De erős vagy és meggyógyulsz...ígérem!-simogattam meg homlokát és megpusziltam. Nem akartam többet mondani neki, hisz még kicsi, nem sokat értene az egészből, de láttam, hogy érdekli a dolog...

-Bonnie!-éreztem, hogy valaki a kezét rám teszi a vállamra és félbeszakítja kis beszélgetésünket, de most örültem, így nem kell tovább elmélyülnöm a történtekben.

-Tessék!-hátra fordultam. Láttam, hogy Jenna akar valamit, ezért felálltam.

-Gyere ki. Az orvos beszélni szeretne veled!

-De én most Sarah-val akarok lenni!-jelentettem ki

-Azt mondta fontos!

-Hát jó!-egyeztem bele -Figyelj, Sarah! Anya mindjárt jön csak beszél a doktor bácsival. Ugye nem baj ha addig Jenna lesz veled?

-Jó, de siess vissza anya!

-Sietek!-mosolyogtam rá

Az orvos a folyosón várt rám.

-Ms. Evans örülök, hogy újra látom. Szeretnék Sarah állapotáról beszélni.

-Mondja doktor úr. Javult az állapota?

-Nem mondhatnám bíztatónak az állapotot amiben most van!

-Hogy hogy? De hát már felébredt a kómából is?-néztem értetlenül

-De ez sajnos nem sokat segít a helyzeten...persze valamit javított rajta, de nem sokat. Bármikor vissza eshet és akkor már nem tudunk mit csinálni! Egyre rosszabbul lesz. Nagy fájdalmai vannak és hogy még ilyen kicsi a betegség még jobban legyengíti! Mondhatni azt is, hogy napról-napra él. Minél hamarabb új donort kell neki szerezni!

-Ohh, Istenem! Pedig úgy örültem, hogy van egy kis remény...-egy könny szökött a szemebe, ahogy hallgattam az orvos szavait és közben Sarah-t figyeltem a kórterem ablakból. -De nincs minden veszve, mert Sarah apja még jó lehet donornak ugye?

-Ezt csak a vizsgálatok alapján deríthetjük ki! Hol van most az apuka?

-Remélhetőleg úton ide! Azt ígérte itt lesz és segít.

-Minél hamarabb ide kell jönnie! Sarah nem sokáig bírja így.

-Tudom...de érzem, hogy sikerülni fog!-mosolyodtam el, de legbelül nem így éreztem. Csak áltatni tudtam magam. Csak Sarah-ért ki kell tartanunk!

Miután az orvos ott hagyott, Jenna jött ki hozzám.

-Na mit mondott?

-Nem sok jót. Brad-nek minél hamarabb ide kell jönnie!

-Itt lesz. Nyugi!

-Ha megígérte csak itt lesz!

-Tudtál valamennyit pihenni otthon? Úgy látom nem nagyon.-nézett mélyen a szemeimbe és látta rajtam, hogy van még valami amit nem mondtam el neki

-Valamit titkolsz Bonnie. Mi történt addig míg nem voltál itt??

-Hát...azt mellékesen, hogy rémálmom volt és nem tudtam aludni, volt egy váratlan vendégem!-egy mosoly jelent meg arcomon.

-Na...ki volt az?-bökött meg és kacsintott egyet.

-Ha elmondom úgy sem fogod elhinni! Túlságosan hihetetlen.

-Jajj, Bonnie ne csináld már ezt...furdal a kíváncsiság!

-Khmmm....-köszörültem meg a torkomat -Nem számítottam az egészre, előre szólok és biztos, hogy ki fogsz röhögni!

-Inkább mérges leszek, ha nem mondod el most azonnal!

-Na jó...elmondom egy kávé mellett! Szükségem van egy kis erősítőre.

-Oké menjünk!-egyezett bele Jenna a javaslatomba

Szóltam anyának, hogy elmegyünk egy fél órára és maradjon addig Sarah-val. Úgyis éppen elaludt szóval nem fog neki feltűnni, hogy nem vagyok ott.

Beültünk a kórházzal szemben lévő Starbucks kávézóba. Mindketten egy-egy csokis kávét rendeltünk. Mikor kihozták mélyen beszippantottam az illatát. Annyira finom volt.

-Na most már megvan amit szerettél volna! Nekem is elmondhatnád, hogy mit titkolsz előlem.-zökkentett ki Jenna a gondolataimból

-Rövid leszek és lényegre törő. 

-Hajrá!-biztatott és az órájára mutatott, hogy jelezze nincs több ideje várni.

-Tudod, hogy a pénteki koncert után találkoztam volna még Niall-el? Na hát ez ugye nem jött volna össze, de ő felkeresett a lakásunkon ma délelőtt.

-Tessék? Most csak ugratsz ugye?-Jenna arcán látszódott a meglepettség és láttam, hogy most nem igazán néz engem normálisnak

-Tudtam, hogy így fogsz reagálni, de most na...nem találnék ki ilyeneket csak úgy!

-De hogy talált meg? És mit akart? Mit beszéltetek? Úristen Niall Horan nálad volt, a lakásodon.-kiáltott fel

-Csöndbe legyél már! Nem akarom, hogy meghallják az emberek.-fogtam be a száját, majd folytattam a kis történetemet

-Szóval, pontosan nem tudom, hogy talált meg, de eljött és nagyon meglepett és elmondta, hogy nem tud kiverni a fejéből és szeretett volna még egyszer látni és pontot akart tenni a pénteken hallottakra. Így elmondtam neki, hogy nekem itt van Sarah, aki a lányom és összességében az egész élettörténetemet tudja.

-Mindent elmondtál neki? Hogyan fogadta?

-Hát ez az, hogy nem akartam, hogy megtudja, mert először azt gondoltam, hogy majd biztos sarkon fordul és elmegy mikor megtudja, hogy anya vagyok. De nem ezt tette! Végig hallgatott, pedig én mondtam neki, hogy inkább hagyjon békén, ez nem megy így nekem. De ő nem tágított és addig maradt még  mindent el nem mondtam neki elejétől a végégig. Istenem Jenna...megmondom őszintén, hogy boldog vagyok, hogy eljött. Mióta meglátogatott a napom is szebb lett. Végre érzem, hogy valakinek fontos vagyok és érdekel valakit az életem. De egyben félek is.

-Ez csodálatos Bonnie! Mitől kellene félned? Hisz ő maradt ott veled? Azt hiszed, hogy majd kihasznál?

-Nem. Csak nem akarom, hogy kiderüljön és ő Niall Horan a híres fiúbanda egyik tagja, nincs magánélete, a paparzzik mindenhol követik, csodálkoztam, hogy hozzám eljutott épségben.

-Most mit szégyenled ezt? Vagyis inkább magad? Én büszke lennék magara. Élj a mának és ne gondolj a jövőre! Biztos nem lesz gond.

-Remélem, mert holnap...-hirtelen megálltam

-Mi lesz holnap?-kérdezett vissza

Közelebb hajoltam Jenna-hoz, fejemet felemeltem és szétnéztem, hogy nem-e figyel minket valaki, majd folytattam:

-Holnap este randizunk.-súgtam oda neki

-M...m..mi?-tátva maradt a szája és csak meredt rám, majd mosolyra állt a szája

-Ez csodás! Ki kell csípned magad Bonnie. Randid lesz...

-Ne mondd ki még egyszer hangosan a nevét, mert szerintem ha már a fél kávézó nem tudja, akkor senki sem, hogy kiről beszélünk! Így hogy marad titok? -vágtam gyorsan szavába

-Jó megpróbálom nem kimondani még egyszer!-Jenna-t úgy feldobta a dolog, hogy ezután végig vigyorgott. 

-Azért nem vagyok annyira nyugodt! Mi lesz ha valaki elkap minket? Az egésznek annyi, még mielőtt elkezdődne.

-Sosem fogsz ezentúl pozitívan gondolkodni Bonnie? Nézd a jó oldalát...talán ezután jobb életetek lesz. És ha Sarah megtudja, nagyon örülni fog. 

-Neki még nem mondom el. Majd Niall-t személyesen viszem el hozzá, hisz megszeretné ismerni Sarah-t.

-De aranyos! Remélem sikerülni fog. Én szorítok nektek!

-Én is reménykedek, hogy minden rendben lesz és nem fogok nagy port kavarni.

*Niall szemszöge*

Hazafelé tartottam Bonnie-tól. Nem éppen ilyen találkozásra számítottam. Teljesen máshogy képzeltem el az egész lányt. A jókedvű és mindig mosolygós lány, egy igazán felelősségteljes és erős személyiséget rejt. 19 éves de teljesen másként tekint az életre. Amit elmondott nagyon szívszorító történet. Nem gondoltam volna, hogy 3 évvel ezelőtt, ilyen rossz életet élt. Nagyon erős és kitartó. Nem mindenki marad talpon ennyi borzalom után, de ő kitartott. Már most csodálom. Tudtam, hogy van benne valami, ami más lányokban nincs meg. Azt hiszem, most megtaláltam. Várom a holnapot, hogy még többet megtudjak róla.

A mellettem heverő telefonom csöngése zökkentett ki az ábrándozásból. Felvettem és kihangosítottam.

-Mit gondolsz, hogy csak úgy lelépsz?-Liam volt az és dühösen szólt a telefonba

-Nyugi, tesó. Nem tűntem el csak egy kis elintézni valóm volt.-csillapítottam le

-Egy jó ideje elmentél és tudod, hogy minden perc számít, nem tűnhetünk csak el úgy...legalább szólhattál volna, hogy elmész!

-Az Isten szerelmére. Zayn és Harry tudta, hogy eljöttem.-ordítottam bele a telefonba

-Mire vissza értem a stúdióból Zayn-t interjúra hívták és nem tudtam vele beszélni, Harry-nek meg valami baja van, mert ha felőled kérdezem, akkor teljesen bepipul és nem szól semmit. Összevesztetek?

-Csak egy kicsit összekaptunk. Tulajdonképpen magam sem tudom mi baja van.-valójában tudtam, Bonnie volt az oka...csak ezt nem akartam még elmondani Liam-nek. Majd ha haza értem, vagyis talán akkor...

-Azonnal otthon vagyok. Majd akkor elmondok mindent...-majd kinyomtam a telefonom

Egy pár pillanat után már a kocsifeljárón parkoltam. Összeszedtem cuccaimat és kiszálltam. Mikor beléptem az ajtón elkiáltottam magam.

-Megjöttem!-hallottam, hogy léptek tartanak felém, ahogy a konyhába értem. 

-Merre barangoltál? Össze-vissza kerestünk.-jött oda Louis és értetlenkedve nézett rám

-A telefont meg nem veszed fel, örültem, hogy most az egyszer elértelek.-csatlakozott Liam

-Bocs, a kocsiba hagytam a telefonom! Utána meg nem néztem, hogy hívott-e valaki. Harry hol van?-tereltem el a témát

-Odafent van...nincs valami jó napja. Tudod, hogy mi van vele?-nézett rám Louis

-Igen...vagyis sejtem.- Közben Zayn is befutott így már teljes volt a csapat, csak Harry-t kellett leimádkozni az emeletről.

-Harold...gyere már le, megjött Niall!-kiáltott fel Zayn Harry-nek

-És én ahhoz minek kellek? Örülök, hogy megtaláltátok.-kiabált vissza. Hangja teljesen flegma volt.

-Elárulnád hol voltál?-tette vállamra kezét Liam

-Ja, mondhatnál valamit, mert csak úgy itt hagysz mindent, közben meg dolgunk lett volna.-tette keresztbe kezét Louis

-Igazán beavathattál volna a kis akciódba Niall. Nem értettem azt sem, hogy miért ordítottatok Harry-vel.-tárta szét karjait értelmetlenül Zayn

-Jajj, leállnátok végre!-csitítgattam le őket -Megfájdul a fejem tőletek. Mindent elmondok csak maradjatok csöndben...-hirtelen befogták a szájkat

-Máris jobb.-nyugodtam le. Majd hirtelen Harry jelent meg a konyha ajtajában.

-Vissza értél a kis nyomozós kalandodból? És sikerrel jártál? Megtaláltad Bonnie-t?-kérdezett engem, közben a szánalom ült ki az arcára.

-Bonnie-t?-kérdezte egyszerre Louis és Liam

-Igen őt. És az a csaj nem 100-as és Niall-nek meg ő tetszik.-válaszolt helyettem Harry.

-Az a Bonnie, aki a koncerten is ott volt?-nézett rám ijedten Louis

-Igen ő...és egyáltalán nem fura csaj.-néztem szúrós szemmel Harry-re

-Szóval ezért mentél el? Hogy megkeresd?-Zayn fejében minden megvilágosodott

-De miért mondja Harry azt, hogy fura? Van valami amiről nem tudunk?-kérdezett komolyan Liam

Harry-re néztem, aki lesütötte a fejét és nem szólt semmit.

-Nem értem miért lenne fura, mikor nagyon is szimpatikus és helyes lány! Mi van veled Harry?-nézett Zayn Harry-re, aki olyan fejet vágott, mintha azt akarta volna mondani, hogy 'Ti nem tudtok semmit!'

-Nem furcsa, csak nem olyan mint a többi lány...-mikor úgy éreztem, hogy itt az idő, elkezdtem mesélni, de...

-Azért nem olyan, mert titkol valamit. És ha az kiderül, nekünk vagyis Niall-nek annyi.-szólt közbe Harry

-Elmondanátok végre mi van?-nézett értetlenkedve Louis

-Ohh, Harry, hogy te mekkora egy....-inkább nem folytatom. Annyira dühös voltam Harry-re. Miért akar nekem ezzel rosszat? Mi köze van neki hozzá?

-Na jó elmondom, szóval felkerestem Bonnie-t, mert úgy éreztem látnom kell, előre mondom, hogy ő egy különleges lány és tudom, hogy hülyének fogtok nézni, de ez a helyes, amit most teszek. Felkerestem és beszélgettünk és kiderült, hogy gyereke van.-néma csönd ült a helyiségben. Mindenki meglepett arccal nézett rám,

 kivéve Harry-t, hisz ő már tudta, vagyis sejtette a dolgot

-Gyereke van? Normális vagy Niall? Azonnal hagyd békén Bonnie-t.-javasolta Louis

-De most miért? Mi baj van azzal, hogy gyereke van?

-Az, hogy ha ez kiderül, akkor mindenki erről fog beszélni és ezzel lesz tele a sajtó. Ez nekünk nem tenne jót! Előre látom, hogy ha kikezdesz a csajjal és mindez kiderül, nekünk annyi.

-És tuti, hogy drogozik!-szólt közbe Harry

-Ezt most honnan veszed?-förmedtem rá

-Csak a hülye nem vette észre a karján a vágásokat.-ennyire nem lehetsz vak

-Na jó ez is igaz...volt. Már egyáltalán nem szed semmiféle gyógyszereket és teljesen tiszta.-magyarázkodtam

-Niall...gondolkozz már felnőtt férfi módján!-rázott meg Liam

-Nem elég, hogy anya, de még drogozott is? És mindvégig titkoltad előlünk?

-Mi az, hogy mindvégig? Én is ma tudtam meg.-löktem el magamtól

-Nem ismerek rád. Nem tudtál volna valaki másba bele zúgni? Ebből nem fog semmi jó kisülni! Azonnal felejtsd el Bonnie-t!-magyarázott nekem Louis. Hangja erőteljes volt.

-Én aztán nem. Akkor is találkozni fogok vele...holnap este!

-Holnap este? Elhívtad randizni? Hogyan gondoltad ezt is? Nem gondoltad, hogy ez nem fog titokban maradni!?!-Zayn rácsapott a konyhapúltra idegességében.

-Igen, jól hallottátok! Nem ti beszéltetek vele...én tudom, hogy milyen valójában. És nagyon különleges lány!

-De Niall, még alig ismered, ne csináld már ezt!-végre Harry is megszólalt

-Biztos nagyon különleges lehet ha 19 évesen anya és már drogozott is. Nem így ismerlek téged tesó!-Louis irónikusan szólt hozzám. -Hová tetted az eszed? Nem gondoltam volna ezelőtt, hogy ilyen lányokkal kikezdenél! Az ilyeneket el kellene kerülnöd. Nem mehetsz el arra a randira holnap.

-Ti mióta szabjátok meg, hogy mit csináljak? Azt hittem, hogy mindenben támogatjuk egymást! Erre, most eltiltotok a randitól és Bonnie-tól?

-Igen támogatjuk egymást, de olykor közbelépünk ha úgy gondoljuk, hogy a másik hülyeséget akar elkövetni.-szólt közbe Liam

-És Niall ez most egy közbelépés!-csatlakozott Zayn a kioktatáshoz

-Cööh, még hogy közbelépés! Hagyjuk már..én akkor is elmegyek, ha tetszik ha nem! Végeztem...

- Niall nem tudod, hogy mibe keveredsz! Csak elvakít a szerelem...

-Te beszélsz már megint Harry? Ne gyere már itt a nagy beszédeiddel, mikor neked is voltak elég gáz ügyeid és én is melletted álltam akkor, szeretném ha te is így tennél velem kapcsolatban.

-Harry-nek igaza van! Csak elakarjuk kerülni, hogy te is hülyeséget csinálj!-helyeselte Louis

-Tudom, hogy nem lesz baj...értsetek meg. A szívemre hallgatok, ami azt súgja, hogy Bonnie-val kell lennem!

-Na jó! Adunk neked időt Niall...-enyhült meg Liam

-De ez így nem lesz...-emelte meg hangját Harry és Zayn, de Liam lecsitította őket

-Hagy fejezzem be. Szóval adunk neked időt...de ha valami gáz lesz, komolyan mondom "kinyírlak"! Nem helyes, amit teszel, de tudom mit érzel és mindannyian tudjuk, én kitartok melletted.

-Kösz, Liam! Tudtam, hogy rád legalább számíthatok!-öleltem meg

-Akkor sem hagy nyugodni a dolog!-rázta meg a fejét Louis

-Csak egy lehetőséged van Niall! Egyetlen egy...ha valami gond lesz, azonnal ott kell hagynod Bonnie-t!-fordult felém Zayn

-Reménytelen vagy Niall!-hallottam hátam mögül Harry hangját

-Lehet, hogy csak reménytelenül szerelmes de nem hülye!-ez volt a vég szavam. Tudtam, hogy sokkolta a hír a fiúkat, de ez van. Liam legalább megértő velem, a többieknek meg bele kell törődniük. Úgy sem lesz semmi gond, remélem. Majd ügyelek rá.

*Bonnie szemszöge*

/egy nappal később/

Reggel korán keltem és ideges voltam. Izgatott az este miatt. Úgy terveztem, hogy az egész napot Sarah mellett töltöm, így bementem hozzá a kórházba.

Mikor beértem még aludta, így vártam egy kicsit és addig azon gondolkoztam, mi lesz este. Furcsa érzés kavargott bennem. Furcsán jó érzés. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Vártam már, hogy eljöjjön az este 7 óra.

-Anya!-szólalt meg a gyenge, halk hang mellettem

-Sarah...kincsem! Jó reggelt bogaram.-pusziltam meg homlokát

-Rosszul vagyok anya, haza akarok menni!

-Tudom kicsim, de azért vagyunk itt, hogy a doktor bácsik meggyógyítsanak és ne legyél rosszul. Most egy ideig rossz lesz, de hamarosan jobban leszel.

-Nem szeretek itt lenni! Vigyél el...-sírni kezdett én pedig nem tudtam mivel megnyugtatni, csak megöleltem.

-Figyelj csak! Elmesélem milyen volt a koncerten jó? És oda adom az ajándékot amit hoztam neked.

-Találkoztál a One Direction-nel?

-Képzeld, hogy igen és küldtek neked egy ajándékot. Egy képet, amit ők írtam neked alá!

-Csak nekem küldték?-fogta meg az ajándékot és magához ölelte

-Bizony! Szóval nagyon vigyázz rá.-mosolyogtam rá és végre az ő arcán is megjelent egy kósza kis mosoly.

-Remélem ettől jobban érzed magad!-fogtam meg kezét és megpusziltam

-Apát nem hoztad ide?-mutatott a képen Niall-re

-Jajj, szívem, mondtam, hogy ő nem apa és neki nincs ideje ide jönni hozzád. Azért küldték a képet neked.-közben eszembe jutott, hogy ma este vele fogok találkozni és egyszer be el kell mondanom Sarah-nak.

-Kár, pedig szerettem volna találkozni vele! Ha meggyógyulok elviszel engem is hozzájuk?-kérdezte kivirult arccal

-Talán még hamarabb is láthatod őket!-kacsintottam rá

-Jó lenne nagyon! Látni őket-hangja elhalkult majd a szemei hirtelen lecsukódtak és újra elaludt. Nagyon gyenge még és hamar kifárad. Hagytam hagy pihenjen.

Szinte egész nap aludt. De én mellette ültem. Majd olyan délután 5 óra körül Jenna jött be hozzánk.

-Neked nem kellene már készülődnöd?-meglepődött mikor meglátott engem

-De, csak nem akarom itt hagyni!

-Majd a nővérek vigyáznak rá...mi pedig elindulunk, mert a végén elkésel.

-Hát jó! Menjünk!-eztán elbúcsúztam Sarah-tól és elhagytuk a kórházat.

Hamarosan készülődni kezdtem.

Egy újabb díj :)

Újabb díjat kaptam, amit nagyon köszönöm Stacy-nek :) Elküldte nekem, mert Niall annyira cuki :3 <3 Imáádlak csajszi :D Mégegyszer nagyon köszii :)

(mivel az igazi kép a díjhoz elveszett valahol útközben xdd ezért én tettem be egyet :P)

Szabályok:

a) Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad (ez alap)!
b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, bármilyen formában, majd másold át a kérdéseket a díj adójának oldaláról!
c) Válaszolj az eredeti kérdésekre! (szám szerint öt darab)
d) Küldd tovább maximum öt blogírónak! 

Kérdéseim:
1. Volt valami (valaki) ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?

Természetesen a One Direction azon belül Niall /ő nagy kedvencem <3/ játszik nagy szerepet az írásban :) 

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?
Bonnie szemszögéből írom a történetet, ezért vele tudok leginkább azonosulni!:)

3. Számodra mit jelent az írás?

Mondhatni, hogy mindent!:) Akármit kiírhatok magamból, a fájdalmaimat, örömömet, bánatomat :) Egyfajta szabadságot jelent nekem :D

4. Mi volt az első történet amit írtál?
Ezelőtt nem írtam egy történetet sem...csak kisebb Képzeld El sztorikat, ezután (sokak unszolására) belekezdtem ebbe a történetbe. Talán majd lehet szó egy második blogról is :)

5. Mit szoktál csinálni ha nincs ihleted?
Ha nincs ihletem általában zenét hallgatok és valami eszembe jut, vagy éppen elmegyek futni, hogy kiszellőztessem a fejemet és aztán újra jönnek a gondolatok. Valamikor pedig segítséget kérek másoktól :)

Akiknek küldöm a díjat:

Dark

BVB

Domcsii

Pálma

Emi

11. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt...már megint késtem vele, tudom! Sajnálom, de mostanában nem a blogolás áll első helyen, de próbálok időt szakítani rá és most itt van az eredmény! Sokat nem mesélek róla, remélem tetszeni fog nektek és újra sokat kommiztok! A kövi rész újra 7 komment után jön!

Ui.:Köszönöm a 17 rendszeres olvasót, a 9 kommit ez előzőhöz és a 4200+ oldalmegjelenítést! Hihetetlenek vagytok.

Unexpected guest

-Nagy baj van és szükségem van a segítségedre!

-Mi lenne olyan nagy baj? És miért pont az én segítségemre van szükséged? 3 éve nem láttalak, nem találkoztunk és most hirtelen felhívsz, hogy baj van?-értetlenkedve kérdezett vissza, amitől én elég ideges lettem

-Valószínűleg tényleg nagy lehet a baj ha téged hívlak, nemde? Nehogy azt hidd, hogy máshoz nem tudnék fordulni, és remélem nem gondoltad azt, hogy szívesen felhívtalak, és, hogy hirtelen elkezdtél hiányozni, mert még mindig teljes szívemből gyűlöllek és mindent bánok, ami 3 évvel ezelőtt történt és csak itt hagytál magamra, miután megaláztál! Szóval nem neked kellene felháborodva lenned! Bántalmaztál aztán elmentél! Tudod mennyire fájt ez nekem?-ordítottam a telefonba

-Beléd meg mi ütött? Nem akartalak bántani én csak...nem is tudom mi volt akkor velem!

-Hagyjuk Brad! Nem érdekel a szánalmas magyarázkodásod!-magam elé képzeltem az arcát és ha ott állt volna előttem menten arcon köptem volna. -Ami történt megtörtént, nem is ezért hívtalak!

-Akkor miért? Kiböknéd végre?

-Igazából nem telefon téma, de most tényleg segítened kell!-egy ideig csöndben voltam, próbáltam úgy elmondani a történteket, hogy ne sírjam el magam újra -Szóval az van, hogy egy személynek nagy szüksége van rád, az életét mentenéd meg, ha segítenél!

-Ki lenne az a személy? Bonnie ne beszélj már rébuszokba! Mondd el mi van?

-Hát...van egy-csuklott el a hangom és a könnyek újra a szemembe szöktek de gyorsan letöröltem őket -Van egy lányod, aki súlyos leukémiában szenved és egy új csontvelőre van szüksége, mert ha nem kap minél hamarabb, akkor meghal! Hidd el nem viccelek! Ide kell jönnöd azonnal Canterbury-be. Ahogy tudsz szállj fel az első gépre!

-Várj, álljunk meg egy szóra! Van egy lányom? És ezt csak most mondod? 3 éven át titkoltad előlem, hogy van egy lányom?-hangján hallatszott az idegesség és egyben a meglepettség is

-Tudod, ez akkor történt mikor bántottál engem és senki mással nem voltam akkor együtt csak veled és csak te lehetsz az apja!

-Nem hiszem el! Ezt nem hiszem el-ismételte meg szavait -Tesztet kell csináltatnunk!

-Mi van? Nem hiszel nekem? Te nem vagy normális. Hogy hogy nem fogod fel, hogy a lányod súlyos beteg? és te még húznád azzal az időt, hogy tesztet csináltatsz? Nem fogod fel a dolog súlyát Brad?-újra csak ordítottam a a kezem ökölbe szorult és erősen belevágtam a kormányba majd hirtelen kiszálltam a kocsiból.

-Figyelj! Ide jössz és személyesen megbeszéljük. A vizsgálatok alapján majd kiderül minden. Csak gyere ide! Nem érdekel, hogy hogyan oldod meg csak gyere már...

-Jó, elmegyek csak mert az állítólagos gyerekem beteg.-a hangján hallottam, hogy nem tetszik neki és nem szívesen csinálja meg

-Komolyan mondom! Még mindig annyira kibírhatatlan vagy, mint régen, nm is tudom, hogy hogyan tudtam téged valaha is szeretni?! 

-Ez nekem sok Bonnie!

-Ennyi a válaszod? Neked áll feljebb még ezek után is, még mindig? A helyedben szégyellném magam, hogy ezt tetted velem és az lenne a legkevesebb, hogy szó nélkül idejönnék és segítenék, még ha nem is az én gyerekem lenne Sarah. Nem hiszem el, hogy még kérdőre vontál!

-Sajnálom. Amint tudok megyek! Hívlak ha megérkeztem!-talán már felfogta, hogy tényleg szükségem van rá. Már csak reménykednem kell, hogy tényleg meg is teszi Sarah-ért.

-Végre megjött az eszed! Mindent elmondok alaposabban ha ide értél. és majd elmegyek érted kocsival a londoni Heathrow reptérre. Oda gyere kérlek!

-Jó ott leszek! Majd hívlak!

-Oké...szia!-csaptam le a telefont.

-A fenébe is!-rúgtam idegességembe az autó kerekébe. Dühös voltam...Nem akartam, hogy a szemem elé kerüljön valaha is újra Brad, de a lányomért meg kell tennem. Bárcsak más valaki lenne az apja. Minden miattam van, ha nem lettem volna annyira hülye, most nem itt tartanánk.

Visszaültem a kocsiba és visszaindultam a kórházba. Azonnal Sarah-oz mentem. Anya és Jenna még mindig ott voltak.

-Hát, megjöttem!-szóltam hozzájuk majd a lányomhoz siettem és megpusziltam az arcát. Annyira sápadt volt, mintha egy élettelen baba feküdne az ágyon.

-Bonnie, végre, hogy itt vagy! Mondd, hogy sikerrel jártál.

-Mondhatjuk úgy is anya, hogy félig meddig!

-Mi az, hogy csak félig?-nézett rám Jenna

-Elértem Brad-et és elmondtam neki, hogy mi történt csak hát nem épp úgy fogadta először a dolgokat, ahogy kellett volna, bár én erre számítottam.

-Mert mit csinált?

-Amint kimondtam, hogy van egy lánya, és ez nem elég, de még súlyos beteg is még ő háborodott fel és most ide jön de apasági tesztet akar! Mintha nem tudta volna, hogy akkoriban nekem ő volt az első és utolsó férfi és csak ő lehet az apja. Tudom, hogy tudja csak túl nagy a büszkesége ahhoz, hogy bevallja magának, hogy hibázott. 

-Tessék? Mekkora egy rohadék!

-Ez még hagyján! De ideges lett, hogy nem kerestem fel, hogy elmondjam neki, hogy született egy gyereke...Nem tudja milyen nehéz volt ez nekem?! Undorodtam tőle...és még most is.

- Elhiszem kincsem, hogy ezt nem tudod hamar feldolgozni de ez már nem lesz jobb, lehet, hogy segíthet Sarah-n.-nyugtatott anya

-Csak ezért imádkozok! Remélem tényleg segít majd! Bele kell törődnie, hogy van egy lánya és már nem mondtam elégszer de segítenie kell neki! Áhhh, bele fogok őrülni ebbe a tehetetlenségbe és még Brad is felbosszantott de nagyon!

-Figyelj ide Bonnie!-fordított maga felé Jenna -Nagyon ki vagy merülve! Egész éjszaka Sarah mellett virrasztottál, nem csodálom, hogy ki vagy készülve, mikor semmit sem pihentél. Mi lenne ha most szépen haza mennél és össze szednéd magad, aludnál  pár órát? NYUGODTAN!-emelte meg hangját

-Nem akarom itt hagyni Sarah-t. Mi lesz ha valami új fejleményt hoz a doki és én nem vagyok itt?-néztem vissza rá ideges arccal. Nem akartam mozdulni innen.

-Nincs semmi tiltakozás. Most szépen hazamész és itt maradok Sarah-val. Vigyázunk rá! De most menj...kérlek!

-Hát jó, lehet, hogy haza megyek egy kis időre! De nemsokára jövök vissza.

-Maradj ameddig szeretnél Bonnie! Itt leszünk!-ölelt meg anya és mutatott az ajtó felé, hogy indulhatok haza. Mosolyogtam és hazaindultam. Próbáltam kizárni mindent a fejemből mikor hazaértem és csak pihenni szerettem volna. Gyorsan lefürödtem és átöltöztem, de mielőtt lepihentem volna felnéztem Twiterre is egy kicsit...megnézem mi történt ebben az egy napban míg nem voltam itt.

Láttam a tegnapi koncertről sok képet, én sajnos ezeket nem tudtam megosztani a többiekkel. Ekkor eszembe jutott Niall is. Milyen kedves volt velem, nekem pedig ott kellett hagynom. Sajnáltam őt...de nem tudtam mit csinálni. Ahogy gondolkoztam, láttam, hogy követőim száma megnőtt. Megnéztem kik azok akik bekövettek...megakadt a szemem egy illetőn. Igen...ő volt az. Az én szőke hercegem, akit ott hagytam tegnap este. -Niall! Nem hiszem el!-kiáltottam fel. Nem gondoltam volna, hogy ezek után még megkeres. Szerencsésnek éreztem magam. Miután kiörültem magam, teljesen lefáradtam így bedőltem az ágyba és elaludtam.

*Niall szemszöge*

Épp a neten keresgéltem...próbáltam több elérhetőséget találni róla. Azóta sem tudom kiverni a fejemből. Nem hagy nyugodni az amit mondott...szeretném megtalálni. Többet megtudni róla...olyan titokzatos volt és engem hajt a vágy, hogy megfejtsem őt. Különleges volt. Rögtön megfogott, amint megláttam.

-Mi van tesó! Olyan feszült vagy tegnap este óta! Történt valami?-huppant le mellém Zayn és a képernyőt kezdte vizslatni

-Semmi...csak keresem azt a lányt, akivel tegnap találkoztunk! Tudod a VIP-s.

-Ööö...az a Bonnie és Jenna voltak azok?-ahogy próbálta felidézni őket a fejét vakarta

-Igen, pontosan és szeretném megtalálni Bonnie-t!

-Mert? Mi van vele? Csak nem megtetszett neked? Húha, Niall szerelmes lett!-bökdösött Zayn és nyávogó hangon kiabált. Ezzel az őrületbe tudott kergetni.

-Az egy dolog, hogy Niall-nek megtetszett, de a csaj tuti, hogy titkol valamit!-lépett be a szobába Harry és elég ideges volt a feje.

-Fogdd be Harry!-álltam fel és egyenesen a szemébe néztem.  -Akkor is megkeresem ha tetszik ha nem. Te nem tehetsz ellene semmit remélem tudod!-mutattam rá

-Nem fogod fel, hogy ebből még baj lehet? Hogy lehetsz ennyire önfejű? Több száz lány van a Földön erre te kifogsz egy ilyet, mint Bonnie?!

-Mi van azzal a csajjal? Valaki elárulná?-szakított félbe minket Zayn

-Majd megtudod, ha eljön az ideje!-válaszoltam

-Komolyan nem vagy normális! Ha ezt megtudják a többiek nagy balhé lesz.

-Te miért vagy annyira biztos abban, hogy fura a csaj? Annyira bírom mikor kioktatsz! Mintha te olyan tökéletes lennél és sosem követnél el hibákat. Hagy cselekedjek már úgy ahogy akarok!-ezután fogtam magam és kirohantam a szobából. Nem akartam nagyobb veszekedést.

-Amúgyis most már nem tudsz megállítani, mert megtaláltam a címét és megkeresem. Erről ennyit!-kiabáltam vissza Harry-nek. 

-Niall! Neked mi bajod van? Gyere már vissza!-kiáltott utánam Zayn. Végig értetlenül figyelt minket. Nem akartam addig beavatni a dolgokba míg be nem bizonyosodik mindaz, amit tegnap hallottam Bonnie-tól.

-Most nem megyek! Dolgom van.

Gyorsan kocsimba ültem és mindent ott hagyva elhajtottam. Nem érdekelt semmi csak minél hamarabb látni akartam újra. Fura...ilyen még sosem volt velem. Sok lány volt eddig az életemben, akik tetszettek, de csak ennyi. Bonnie más, mikor megláttam tudtam, hogy ő különleges lány és jobban meg kell ismernem. Tegnap lett is volna rá alkalom, de el kellett mennie és még mindig a fejemben ég az a hang a szó..."lányom, Sarah". Tényleg van lánya? Vagy csak én képzelődtem? Egyre rejtélyesebb lesz a dolog. És ez engem még jobban inspirál arra, hogy megkeressem és végre meg van. Hozzá tartok...most már csak reménykedek, hogy otthon lesz és beszélni tudok vele.

Gondolataim csak körülötte forogtak...pár percre rá oda értem egy nagy ház elé. Ellenőriztem, hogy jó helyen vagyok-e és igen. A szívem valamiért, de nagyot dobbant. Kiszálltam a járműből és a bejárati ajtó felé indultam. Láttam, hogy egy fekeet autó áll a felhajtón, szóval valakinek itthon kellett lennie. Nagy levegőt vettem és becsöngettem...

*Bonnie szemszöge*

Vergődtem az ágyban és folyt rólam a víz...förtelmes álmom volt, gyorsan szedtem a levegőt, ahogy hirtelen felültem az ágyban. Álmomban újra előjött az a kép, mikor Brad fájdalmat okozott nekem azon az éjszaka. Aztán Sarah-t nem tudtam megmenteni és nem élte túl a betegséget...Borzalmas volt. Sírni kezdtem, még az álmomban sem tudtam nyugodni. Abban a percben azt éreztem, hogy menten megőrülök. Az ágyam szélén ültem és remegtem, gondoltam inkább vissza megyek a kórházba. Itthon csak megbolondulok. 

Épp készülődni akartam, hogy vissza induljak, mikor csöngettek. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehet az és megmondom őszintén, hogy nem is volt kedvem senkihez sem. Nem akartam ajtót nyitni, de az illető aki kint állt nagyon kitartóan nyomta a csengőt. Álmosan, kisírt szemmel lebotorkáltam a lépcsőn.

-Jól van megyek már csak szállj le a csengőről kérlek.-kiabáltam ki és a fejemet fogtam, mert majd szét robbant. Lassan a kilincs felé nyúltam és kinyitottam az ajtót, aztán megálltam és úgy maradtam, ledermedtem. Nem hittem a szememnek. Ő volt az...igen ő, akivel tegnap nem tudtam utólag találkozni. Faképnél hagytam és most itt van. Niall Horan ott állt előttem.

-Szia! Hát te, hogy kerülsz ide?-kérdeztem tőle kikerekedett szemekkel. Dörzsölgettem őket, hogy megbizonyosodjak, hogy ez tényleg igaz-e.

-Remélem nem zavarlak Bonnie. Bocsi, hogy csak úgy beállítottam ide, tudom, nem kellene itt lennem vagyis magam sem tudom mi van velem, de úgy éreztem, hogy nekem meg kell keresni téged.

-Tessék? Semmit nem értek! Én most...nem vagyok olyan beszélgetős kedvemben. De ha már itt vagy gyere be, persze örülök neked csak most össze csaptak a hullámok a fejem fölött és nem vagyok valami jól.-

Belépett az ajtón és elvezettem a nappaliba. Megkínáltam ennivalóval, innivalóval de nem fogadott el semmit, csak beszélni jött velem. Nem tudtam mit szeretne tőlem még a tegnap este után.

-Gyere ide ülj le mellém.-mutatott maga mellé.

-Először is, hogy találtál meg Niall??-ültem le, oda ahova mutatott

-Legelőször Twitteren próbáltam veled kapcsolatba kerülni, írtam neked üzenetet de nem válaszoltál.

-Pedig megnéztem a Twittert, láttam, hogy bekövettél annyira boldog voltam, de aztán az üzeneteket nem láttam. Sajnálom!

-Gondoltam, nem vetted észre, ezért nem nyugodtam és próbáltam több helyen is megkeresni, mikor már mint egy FBI ügynök annyit keresgéltem, nyomoztam, míg a címedet meg nem találtam és most így vagyok itt. Kérlek ne nézz örültnek!-nézett rám bájos kutyaszemekkel. Nem lehetett neki ellenállni.

-Dehogyis nézlek annak! Csak olyan furcsa, hogy itt vagy miután ott hagytalak tegnap, pedig mindennél jobban szerettem volna veled a fantasztikus koncert után találkozni!

-Akkor miért nem jöttél? Miért kellett elmenned? Nem értettem teljesen amit mondtál nekem tegnap. Azóta sem értem mi történt hirtelen veled! Azt hittem, hogy vele nem akarsz találkozni.

-Mondtam már, hogy mindennél jobban menni akartam veled. Jobban meg akartalak ismerni, még akkor is ha nagy rajongód vagyok, de tudom, hogy benned több van! Csak családi okok miatt kellett eljönnöm!

-Figyelj ide Bonnie. Nekem elmondhatod, hogy mi van veled. Hidd el, köztünk marad. Szeretném tudni, hogy ki az a Bonnie Evans! Szabad?

-Hát...tudod én!-csuklott el a hangom

-Héj, nyugodj meg!-fogta meg a kezem.

-Mi van a karodon? Mik azok a vágások? Bántottad magad?-vizslatta a sebeket, amiket még évekkel ezelőtt vágtam és sajnos a hegek megmaradtak.

-Nem...ezt nem akarom elmondani. Hagyj inkább békén!-húztam el a kezemet és felálltam mellőle. Hátat fordítottam neki.

-Menj el...!

-Nem...mondd el mi a baj!

-Mondom, menj el Niall! Kérlek!-mutattam az ajtó felé

-Addig nem megyek el, amíg nem mesélsz el nekem mindent! Csak miattad jöttem el és tudom, hogy nekem itt a helyem melletted.-hátam mögött állt meg és a kezét a vállamra tette és vissza húzott a kanapéra

Nagy levegőt vettem, belenéztem szemébe és megnyugodtam.

Egy ideig csendben ültem mellette, ő csak várt majd mikor elég erősnek éreztem magam, hogy megszólaljak:

-3 évvel ezelőtt történt minden. Az életem romokban hevert, az édesapám mikor elhagyott minket anyámmal megromlott a kapcsolatom és 16 évesen semmi nem érdekelt és az alcoholba és drogokba vetettem magam. Teljesen átadtam magam a szereknek. Így akartam leküzdeni mindazt, azokat a rossz dolgokat, amik engem értek. Sok marhaságot csináltam...szinte minden második héten túladagolás miatt kórházba kerültem, majdnem meghaltam. Volt egy barátom Brad, ő is olyan volt mint én...akkor úgy hitem ő lesz életem nagy szerelme, de egyik éjszaka...minden megváltozott.-elkezdtem sírni, Nem bírtam tovább. Pedig nem akartam Niall előtt sírni. -Sajnálom Niall! Én nem akartam, hogy ezt megtudd. Szégyenlem magam, nem akarom folytatni. Ez nekem nehéz!

-Shh, Bonnie. Add ki magadból! Folytasd kérlek.-simogatta meg az arcom

-Szóval akkor éjszaka Brad bántott, bántalmazott engem!

-Istenem Bonnie! Ez..ez rettenetes.-Niall ijedt arccal tekintett rám

-Megalázottnak éreztem magam és nem tudtam mit tenni.

-Most hol van az a Brad?

-Miután ez történt elhagyott, pedig olyan szép volt minden, de lehet, hogy csak a szerek miatt gondoltam ezt, csak arra kellettem neki, de én nem voltam felkészülve. Azóta nem láttam, mert Amerikába költözött. Aztán az életem teljes fordulatot vett, mikor teherbe estem és született egy lányom Sarah, aki most 3 éves.

-Ő Sarah! Szóval tényleg van lányod? Őt említetted tegnap? Fuuh, ez most nekem...

-Tudom és most jön az a rész, mikor itt hagysz, mert megijedtél ettől az egésztől. Persze nem is vártam el, hogy fogadd el ezt a helyzetet. Megértem ha most itt hagysz!

-Nem hagylak itt. Eszembe sem jutott...

-De neked ez nem lenne jó...én nem lennék jó. Ha ezt megtudják, hogy velem találkozgatsz majd, akkor tudni akarják, hogy ki vagyok. És nekem se lenne most kedvem ehhez, most Sarah-val kell foglalkoznom, szüksége van rám, mert beteg.

-Beteg?-újra rémült arccal nézett rám

-Igen az! Látod, most minden gondomat rád zúdítom, itt sajnáltatom magam, pedig nem is ismersz annyira. 

-Fejezd be. Szerinted miért vagyok itt? Azért, hogy megismerjelek. És segítek talpra állni...

-Ő itt Sarah?-mutatott rá egy képre ami a kandalló tetején állt.

-Igen ő az. Szemem fénye! Próbálok ilyen fiatalon is, annyit törődni vele és mindent megadni, mint egy rendes anya. Sokszor nagyon nehéz, de édesanyámmal Sarah születése óta sokkal jobb a kapcsolatom, ezért ő most segít nekem és persze Jenna is itt van velem.

-Tudom nem könnyű neked! Elmondod, mi történt Sarah-val?

-Tegnap a koncert alatt, anya hívott, hogy Sarah-t bevitték a kórházba, mert rosszul lett és nem tudták mi a baja, csak sok vizsgált után derült ki...

-Mi?

-Súlyos leukémiában szenved!-a hangom elhalkult. -Azon...azonnal új csontvelőre van szüksége, mert különben...különben meghal, de sajnos nincs megfelelő donor és hónapokba telik, találni neki és sajnos az enyém nem jó. Senki másé sem!-Niall közelebb jött hozzám és átölelt. Különös volt, hogy ő, akiért én rajongok, most itt nyugtat engem és teljesen átérzi amit érzek. Sosem gondoltam, hogy így fogok kikötni, de kellemes volt a karjaiban. Nem így képzeltem el vele a találkozást, de nagyon jól esett az ölelése.

-De most kérlek menj el!

-Tessék? Most akarod, hogy elmenjek, mikor a legnagyobb szükséged lenne valakire?-tárta szét kérdően a karjait

-Be kell mennem a kórházba Sarah-oz! Sietnem kell.

-Akkor hagyd, hogy én vigyelek el.

-Szó sem lehet róla. Köszönöm, hogy meghallgattál, de erre én nem vagyok felkészülve, nem akarom, hogy meglássanak veled. Mit csinálok én? Szeretlek téged, de én nem így akartam ezt. Nem is tudom, hogy mit is érzek valójában. Neked nincs szükséged rám. A karrieredre kell koncentrálnod, nem rám.

-Ez mind hülyeség! Össze hordassz, sok marhaságot! Ha nem érdekelnél, akkor már nem itt lennék. Akkor találkozzunk még máskor is és az legyen egy randi!

-Szóval Bonnie Evans! Eljönnél velem egy randira?-csókolta meg kezemet

-Látom nem adod fel olyan könnyen! Most sem értem, hogy miért pont én de legyen! Elmegyek veled randizni!-mosolyogtam rá

-Tudtam! Nem adod be könnyen a derekad, de nekem sikerült! Akkor holnap este 7-re érted jövök ha úgy jó neked?! Persze ha Sarah miatt nem tudsz eljönni megértem.

-Szakítok rád időt. Ígérem elmegyek! Akkor holnap este. De ugye nem lesz nagy felhajtás, nem akarom, hogy bárki bármit tudjon.

-Nem lesz gond! Tökéletes lesz. Addig is szia. Már most nagyon várom a holnapot!

-Én is nagyon! Köszönöm Niall, hogy meghallgattál és ennek ellenére is itt maradtál velem!

-Ez természetes. Érted bármit!-megsimogatta a hátamat és kilépett az ajtón. Integettem még neki, majd elhaladt a ház előtt. Abban a percben boldog voltam, nem tudtam elhinni, hogy ez velem történt meg.

-Bonnie Evans, mibe kerültél te? Ebből mi fog ki sülni?-kérdeztem magamtól

10. rész

Húsvét alkalmából egy picit későn, de hoztam nektek egy újabb részt...mivel sokan "mérgesek" voltatok rám xdd, hogy miért hagytam abba pont az izgalmas résznél. Hát most itt a folytatás, a nyuszi hozta ajándékba és remélem tetszeni fog nektek. Köszönöm a sok látogatót és a 9 kommentet az előzőhöz. Ugyan úgy várom a 7 kommentet ehhez a részhez és aztán felteszem a következőt. Most pedig jó olvasást és utólag is Boldog Nyuszit midenkinek! :D Ne felejtsetek el feliratkozni!

Ui.:Most már tudtok nekem a chat-ben is üzenni, így bátran írjátok le oda is a véleményeiteket. Szivesen fogadok hideget-meleget. De azért finoman :P

I'm gonna find the answer....

-Jajj, kérem ne! Nagy a baj?

-Igen, elég nagy! A kislányának…- a doki nagyot nyelt. Nehezére esett megosztani velünk a gondokat. -Nehéz ezt elmondani…

-Kérem doktor úr ha még jobban húzza az időt menten megbolondulok! Mondja már, hogy mi van Sarah-val!-pattantam fel a székről és megragadtam az orvos köpenyét és rángatni kezdtem.

-Azonnal mondja meg!

-Kérem Ms. Evans! Nyugodjon le!-ültetett vissza

-Szóval elvégeztünk jó pár vizsgálatot, hogy kiderítsük mi okozta a vérzés és a hirtelen ájulást Sarah-nál. Sajnos a tesztek súlyos betegséget diagnosztizáltak nála.

-Micsoda? Milyen súlyos betegséget? Kérem mondja, hogy csak viccel!-hogy is viccelne, ilyenekkel általában nem viccelődnek. Csak én próbáltam elhitetni magamnak.

-Sarah súlyos leukémiában szenved! Ha nem kerül gyorsan donor listára és nem kap minél hamarabb egy új csontvelőt, sajnos bele is halhat.-én itt teljesen lefagytam és nem akartam hinni a füleimnek.

-Neeeeeeeem!-üvöltve térdemre estem.

-Miééért? Miért Sarah-t bünteted? Én voltam az aki rosszul cselekedett egész életében és őt bünteted helyettem? Mit vétett ő ellened? Itt vagyok! Engem átkozz ne őt!-mutattam két kezemmel az ég felé és a könnyek záporban hulltak szemeimből.

Hirtelen összerogytam a földön.

-Shhh, Bonnie! Gyere állj fel! Ki kell tartanod!-nyugtatgatott anya

Hiába próbálkozott ő is és Jenna is nem sikerült, hisz ők is ugyanannyira idegesek és rémültek voltak, mint én. Így nehéz volt megnyugodni.

-De ez hogy történhetett?-kérdeztem az orvost

-Mivel, hogy vért hányt ezzel sok vért vesztett ez még egy nagy baj és pótolnunk kell azt, de mivel leukémiája van ez megnehezíti a dolgot. Nagyon magas a láza és mivel ilyen kicsi még a magas láz miatt vesztette el az eszméletét. Nagyon legyengült.

-De hát semmi baja nem volt még eddig.-válaszoltam az orvosnak meglepődve

-Mondjuk az utolsó orvosi szűrésen azt mondták, hogy sokat fogyott, de nem gondoltunk rosszra, hisz mindig is rossz evő volt és azt mondták, hogy nála ez még nem nagy baj. De az anyai megérzéseim megint beváltak, mert éreztem, hogy nincs ez rendjén, de mégsem vittem el kivizsgáltatni én hülye. Nem hiszem el!

-Ez nem a maga hibája! Nem tudhatta, hogy ez a baja!

-És most már jól van? Magánál van? Meglátogathatom?

-Sajnos még nincs eszméleténél, lélegeztető gépre kapcsoltuk, így most mesterségesen lélegeztetjük!

-Nincs magánál még mindig?

-Igen, mint ahogy említettem sok vért vesztett és a magas láz miatt a szervezete nem bír küzdeni. De mindent megpróbálunk, már felkerült a donor listára és próbáljuk minél előrébb helyezni őt a listán, mert nagyon nagy szüksége van egy úgy csontvelőre, de sajnos még így is nagyon sokan várakoznak új donorra és ez bele telhet hónapokba is és lehet, hogy késő lesz!

-Én felajánlkozok! Majd én megteszem érte, az én csontvelőm biztos jó lesz!

-Kislányom, ez nem így megy! Nem ilyen könnyű a dolog!-jött oda anya

-Mi az hogy nem így megy?

-Igaza van az édesanyjának! Először vért kell vennünk, hogy megállapítsuk, hogy azonos-e a vércsoportjuk, mert ha nem akkor nem lehet elvégezni a műtétet.

-És ha senkinek sem lesz jó, akkor hagyjuk meghalni? De még csak 3 éves? Lennie kell megoldásnak!

-Ezért helyeztük a listára.

-De most mondta, hogy hiába van az elején így is hónapokba telhet, mire kerül egy megfelelő donor.

-Erre nem szabad gondolni Bonnie! Higyjünk abba, hogy hamarosan meggyógyul Sarah!

-Jajj, Jenna! Bár így lenne. Még most is azon gondolkodom, hogy miért ő és miért nem én? Nekem kellene ott feküdnöm, nemneki. Én vagyok az aki bűnös volt évekig…ő tényleg nem tehet semmiről.

-Ne magadat hibáztasd. Sajnos a leukémia bárkinél jelentkezhet. Most csak a gyógyulásra kell gondolni.

-Sarah-ért erős leszek! Szüksége van rám!-álltam fel székemről

-Ez a beszéd. És mi itt leszünk veled és Sarah-val, nem lesztek egyedül.-ölelt meg anya

-Köszönöm!-öleltem vissza

-Kérem jöjjenek el velem, levesszük a vért és így megtudjuk, hogy alkalmasak-e donornak.

Mindannyian elmentünk a laborba és sorban levették a vért.

-Mikorra lesz meg az eredmény?-kérdeztem a nővért

-Holnap reggelre!

-Jajj, Istenem olyan soká lesz még. Én addig nem tudok várni!

-Pedig ki kell várnod. Mindannyian várunk Bonnie!

Ezután az orvos elkísért Sarah-oz. Megálltam a kórterem előtt. Először csak bepillantottam a résen az ajtónál. Megláttam rögtön beszaladtam.

-Jajj, Sarah! Kislányom…-ültem le mellé az ágyához és a kezét az arcomhoz emeltem. Eszméletlenül feküdt, mindenhol a csövek lógtak. Csak a lélegeztető gép tartotta most életben. Sírtam, csak sírni tudtam.

-Minden rendben lesz! Minden rendben lesz!-hajtogattam egymás után

-Anya megment téged csak tartsál ki!-beszéltem Sarah-oz, közben az arcát simogattam. Már nagyon késő volt, elég fáradt voltam de nem akartam egy percre sem magára hagyni Sarah-t.

-Bonnie, nem kellene egy kicsit pihenned? Menj haza, aludj egy kicsit, addig itt maradok vele!-jött oda anya hozzám

-Nem! Nem megyek sehova sem! Itt maradok vele. Jól vagyok!-nem tágítottam

-Biztos?

-Biztos!-emeltem meg a hangom

-Jól van csak segíteni akartam!

Nagyot sóhajtottam. –Bocsánat anya, nem akartam kiabálni veled!

-Semmi baj kicsim! Megértem, hogy feszült vagy!

-Inkább menj haza te. Jenna majd haza visz!

-Biztos ne maradjak?-kérdezte Jenna

-Igen biztos. Itt leszek vele!-majd Sarah-ra pillantottam

-Akkor majd reggel jövünk! Szia kicsim.-nyomott egy puszit anya a homlokomra majd Sarah fejét megsimogatta és kilépett az ajtón.

-Holnap én is jövök! Addig szia! Légy erős.

-Az leszek! Szia!-majd Jenna is elment.

Ott maradtam Sarah-val, egész éjjel a kezét fogva ültem az ágya mellett. Énekelni kezdtem neki a kedvenc számát, amit mindig akkor énekeltem neki azt a dalt, amit elalvás előtt szoktam neki.

-Csak tarts ki kérlek Sarah!-suttogtam, majd folytattam az éneklést. Halkan, csöndben. MIndig szerette ha ezt énekelem neki.

Majd a nagy fáradtságtól elgyengülve lehajtottam a fejem és elaludtam.

Reggel ugyanott ébredtem. Sarah mozdulatlanul feküdt.  Hallottam a gépek csipogását. Sosem szerettem a kórházakat. Nem kellemes emlékek fűznek hozzám. Ezek után pedig csak rosszabbak.

Gondolataimat az orvos szava zavarta meg.

-Khmm-köhintett. –Jó reggelt Ms. Evans…jöttem Sarah-oz és meghoztam a labor eredményeket is.-hirtelen felpattantam

-Mondja, hogy jó hírei vannak!

Az orovos arca kedvtelen volt és szomorú. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem hozott jó híreket.

-Sajnos a vérvizsgálat azt mutatta ki, hogy sem az édesanyja, sem Ms. Parker és még maga sem alkalmas donornak. Nagyon sajnálom!

-Ezt nem hiszem el! Akkor most mi lesz?

-Várunk!

-Várunk? És ha addig meghal? Nem ülhetünk ölbetett kézzel!

-De sajnos már nincs több donor lehetőség a családban!-magyarázott az orovos

-Vagy mégis!-támadt egy ötletem

-Van még valaki?

-Igen! Sarah édesapja.

-És ő most hol van?

-Messze! Még Sarah születése előtt elhagyott.

-Fel tudja keresni?

-Sarah érdekében bármit megteszek! Utána fogok játrni.

-Minden lehetőseg meg kell ragadnunk Ms. Evans. Minél hamarabb értesítenünk kell az apát!-majd elhagyta a szobát. Ezután anya és Jenna érkezett meg.

-Szia kicsim! Láttuk az orvost kijönni. Na van valami hír?

-Van…csak nem jó! Mivel nem vagyunk jók donornak, eltérőek a vércsoportjaink.

-Akkor ez nem vált be?-kérdezte Jenna riadtan

-Még nincs minden veszve! Felkeresem Brad-et. Most szükség van rá. Még is csak a lánya súlyos beteg, csak megérti és segíteni fog!

-Hogyan indulsz neki? Azt sem tudod, hogy él-e vagy hal?-fordult felém anya

-Annyit tudok, hogy Amerikában él. Majd felkeresem a testvérét James-t, hátha ő segít több információt keresni róla. Biztos, tudja a címét és a telefonszámát.

-Most el kell mennem! Maradjatok itt. Próbálom megkeresni James-t a házuknál!

-Jó itt maradunk! Remélem szerencsével jársz.

-Hát még én!-majd kiviharzottam a kórteremből. Bepattantam a kocsiba és elhajtottam Brad-ék házához, reménykedtem, hogy James otthon lesz. Már 3 éve nem voltam itt és egy kicsit féltem. 20 perc múlva megérkeztem. Kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz siettem. Csöngettem. Egy kis idő után ajtót nyitottak. Egy magas kigyúrt barna hajú srác állt meg előttem. Nem nagyon ismertem rá, csak sejtettem hogy ő Brad testvére. Mikor utoljára láttam sokkal kisebb volt és azóta nem találkoztunk.

-Öö…szia! Te vagy James ugye?-kérdeztem félénken

-Igen én vagyok! Te pedig Bonnie vagy?

-Igen én vagyok!

-Huuh, rég nem láttalak mi szél hozott? Gyere be!-invitált a házba. Egyedül lakott itt, a szüleik már rég meghaltak és mióta Brad elköltözött egyedül már csak ő maradt itt.

-3 éve nem találkoztunk James!

-Hát igen 3 éve! Sokat változtál Bonnie…

-Te is James!

-És mondd még mindig füvezel vagy már leszoktál?

-Már nagyon rég leszoktam. Mióta Brad elment az életem fenekestül felfordult és új életet kezdtem, mert született egy kislányom Sarah, aki már 3 éves!

-Van egy kislányod? és 3 éves?-kérdezett vissza James. Egy kicsit meg volt lepődve.

-Tudom egy picit fura, de igen anya vagyok! És most nagy szükségem van a segítségedre! Mivel Sarah Brad kislánya.

-Hogy mi? Tényleg?

-Szerinted ezzel csak úgy viccelődni szoktak?

-Nem persze, bocs! Na de miért kellek én ide?

-Azért, mert szeretném megtudni Brad pontos címét és telefon számát, mert nagy szükségem van rá.

-De azt hittem, hogy utálod Brad-et és látni sem akarod?-nézett értetlenkedve

-Igen ez így volt a mai napig és nehogy azt hidd, hogy most megkedveltem, de Sarah-nál tegnap súlyos betegséget diagnosztizáltak.

-Istenem! Mit?

-Hát…-nyeltem egy nagyot. –Leukémiás és donorra van szüksége de sajnos az enyé nem jó, sem az anyámé. Ezért gondoltam Bard-re. Minden követ meg kell mozgatnunk, hogy Sarah meggyógyulhasson!-itt kitört belőlem a sírás.

-Nagyon sajnálom Bonnie! Gyere ide.-húzott magához és simogatta a hátamat. Azért kedveltem anno James-t, mert Brad szöges ellentéte volt. Mindig meg tudodd nevettetni, de sosem voltunk még olyan nagyon jóban. Ezért nem is említettem eddig meg őt.

-Köszönöm, hogy így együtt érzel.

-Tessék itt van a száma és a címe is! Azonnal hívd fel!

-Úgy lesz! Köszönöm James. Hálás vagyok ezért neked!

-Semmiség! És ha bármire szükséges van csak szólj nekem!

-Ígérem szólok! De most megyek! Szia.-öleltem meg

-Szia! Bonnie. Remélem meggyógyul Sarah!-majd kiléptem az ajtón és vissza ültem a kocsiba.

Azonnal a kis cetlire pillantottam, amire a szám volt írva. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam. 

Azon gondolkoztam, hogyan fogom neki mindezt elmondani. Lehet, hogy nem telefonon kellene ezt vele közölni, de nincs annyi időm, hogy elmenjek hozzá egészen Amerikáig. A szívem a torkomban dobogott és a könnyeimet éreztem végig szaladni az arcomon. 3 év után nem szívesen de felhívom azt a személyt, akit tiszta szívemből utálok. De mégis a lányom apja és a lányomnak most agy szüksége van rá. A telefont a fülemhez tartottam, kicsöngött. Pár pillanat után megszólalt az ismerős hang:

-Igen tessék itt Brad Walker beszél!

-Sz…szia! Itt Bonnie, Bonnie Evans!

-Szia, Bonnie! Mit akarsz?-hangján hallatszott, hogy meglepődött, hogy én hívtam

-Nagy baj van és szükségem van a segítégedre…

(folyt. köv.)