Eljött az új rész! Köszönöm a kommenteket és 1300+ oldalmegjelenítést! Annyira boldog vagyok! Örülök, hogy tetszik a blog és remélem továbbra is kitartóan olvassátok a további fejezeteket :) És most jó olvasást! A megjegyzéseket és a feliratkozásokat ne hagyjátok ki :D A következő rész 7 komment után jön :)
Is he my dad?
Nem tudtam betelni vele...Az én kislányom.
Igazán csak most gondoltam bele, hogy tényleg anya lettem, mikor a kezemben tarthattam. 16 éves vagyok, de már van egy másik élet is amiről gondoskodnom kell és furcsa módon egyáltalán nem féltem attól, hogy mi lesz ezután, hogyan fogok megbirkózni a gondokkal,nem úgy mint 9 hónappal ezelőtt. Átértékeltem az életemet...teljesen. Erősnek éreztem magam. Segítségem is volt, nem voltam teljesen egedül. Megnyugtatott ez a gondolat.
Persze voltak mélypontok mikor azt éreztem, hogy most feladom. Az első hónapok otthon a babával, sokszor kikészített engem.
-Jajj, Sarah kérlek aludj el...ne sírj..shhh!!-ringattam a kezemben, próbáltam elaltatni, de nem sikerült. Kimerült voltam, egész éjszakát végig mellette töltöttem. Egy szemet nem aludtam. A kiborulás szélén voltam.
-Kérlek, csak egy picit aludj, anyának reggel mennie kell iskolába. Érted teszem ezt meg, hagyd anyát is egy picit élni!-hiába beszéltem, dúdoltam neki nem akart megnyugodni. A sírás kerülgetett már engem is. Aztán támadt egy ötletem. A lejátszóba betettem az új One Direction CD-t és bekapcsoltam kedvenc számomat, ami engem mindig megnyugtatott, reméltem Sarah-t is megfogja. Egy gombnyomás volt és elindult a 'Moments'
Csöndben leültem a hinta székbe és hallgattam...behunytam szemem és csak a zenére figyeltem. Közben imádkozva, hogy végre aludjon el Sarah is. Nem kellett pár perc rá, a zene teljesen megnyugtatta. Nem hittem el. Ott feküdt a karomban, én csak boldogan mosolyogtam rá és hallgattam tovább a zenét. Aztán én is elaludtam.
*3 évvel később*
-Sarah, siess mennünk kell, hol vagy?? Most nem bújócskázunk. Elkésünk az óvodából.-átkutattam a házat, de nem találtam
-Hát jó, legyen!-mosolyogtam
-Ha játszani akarsz, akkor játszunk. Úgy is megtalállak!
-Gyerekek. Késésben vagytok, nem gondoljátok?-kiabált fel anya az emeletről
-Tudom, de Sarah nem hajlandó előjönni!-aztán halk nevetést hallottam a gardróbból. Bementem és láttam, hogy a nagy ruhakupac között egy pici copfocska kikandikál.
-Húha, valaki szerintem elbújt a szekrényben!-apró léptekkel elindultam felé, a nevetés egyre hangosabb lett, majd hirtelen előbújt.
-Anyaa, itt vagyok!-ugrott ölembe nagy mosollyal az arcán
-Na végre!! Te kis huncut, máskor ne rejtőzz el ennyire. Egyre nehezebben talállak meg. De most menjünk, mert a nagyi vár és az oviból is elkésünk.
-Úgysem találtál volna meg, tudom! Ügyes vagyok?
-Igazi bújócska művész vagy!-hirtelen megcsikiztem, szerette ha csiklandoztam, ezért mindketten újra nevetésbe törtünk ki. Majd hirtelen Sarah megállt és felkapta fejét. Gyorsan a nappaliba szaladt.
-Hova mész?-kiabáltam utána
-Anya, most vannak a TV-ben! Gyere már.-utasított engem, mire utána indultam.
-Nézd...nézd! A One Direction...annyira szeretem őket!-rátapadt a képernyőre és puszilgatni kezdte. Épp a 'Kiss You' ment. Oda húzott és együtt kezdtünk el táncolni. Mindketten, imádtuk még mindig őket. Sarah pici kora óta, szüntelenül szereti a zenéjüket. Furcsa, hogy ilyen kicsi, de annyira tud rajongani, jobban mint én magam vagy Jenna.
-Neked is tetszik Niall?-megállt és rámutatott
-Persze, hogy tetszik! Ő anya kedvence, tudod kicsim?
-Ugye ő az apukám?-kérdezte teljesen komolyan. Rám meredt és várta a választ. Még mindig azt hiszi, hogy Niall Horan az édesapja, csak azért, mert ő személyes kedvencem.
-Ohh, kincsem. Ő nem az apukád. Neked van egy, csak te nem ismered. Sajnos nem Niall az!
-De, lehetne ő is! Miért nem ő az?-erre nem válaszoltam, nem vettem komolyan azt, hogy neki ez ennyire fontos lenne, hisz még csak 3 éves, nem éri még fel ésszel, hogy mit is beszél. Ráhagytam.
-Na menj szépen. Öltözz fel, vedd a cipőd. Indulunk!-huppant le ölemből és kiszaladt a szobából. Ezután anya lépett be.
-Nem gondoltál még arra, hogy el kellene magyaráznod neki, hogy nem az a Niall srác az apukája? És ha majd rájön magától? Elég rosszul fog neki esni! El kellene mondanod neki Brad-et, hogy ő az igazi gondviselője.
-Anya, ne már! Még csak 3 éves. Ilyenkor még annyi mindent elképzel...nem akarom elvenni a kedvét! Annyira aranyos, hogy róla hiszi, hogy az apukája, nem akarom, hogy abban a tudatban éljen, hogy az apja igazából egy drogos, alkoholista alak. Tudod, azért nem is olyan buták a kicsik, ezt lehet, hogy megértené! Nem akarom, hogy most még megismerje. Ennek nem most van itt az ideje. Ki tudja milyen állapotban van. Hisz évek óta nem találkoztam vele. Tudod, hogy Amerikába költözött! Nem merem elmondani neki, féltem Saraht-t!-próbáltam nyugodt maradni, nem szerettem mikor megmondja, hogy mit hogyan csináljak. Valamikor már túl sok.
-Hát, te tudod! De mégis? Pont azt a gyereket hiszi apjának? Rossz ránézni! Akkor inkább Brad, mint ő! Igazán beavathatnád, hogy már lassan 4 éves lesz a kislánya, akiről még semmit nem tud!
-Most komolyan! Inkább Brad? Niall-nél és a többieknél jobb srácokat még nem láttam! Nem ismered igazán őket. Téma lezárva! És én elképzelem, hogy Brad nem fogadja jól sajnos...
-Kész vagyok!-beszélgetésünket vagyis inkább vitánkat huncutkám zavarta meg. Most az egyszer örültem, hogy félbeszakított
-Bocsáss meg anyu, de mennünk kell! Majd jövök.-szúrós szemekkel néztem rá
-Gyere, Sarah köszönj el mamától!
-Szia mami!-puszit nyomott arcára majd kezemet megfogva elindultunk a kocsihoz. Amint elindultunk:
-Légyszi kapcsold be a zenét!-szólalt meg Sarah a hátsó ülésről
-One Direction megfelel?
-Igen-igen!-annyira boldog volt, mikor megszólaltak
-Annyira szeretem apa hangját!
-Kicsim, mondtam már, hogy ő nem az apukád!-az út hátralévő részét csöndben töltöttük. Kattogott az agyam azon, amit Sarah egyfolytában hajtogat. Belegondoltam abba, hogy ha Brad helyett valamelyik 1D-s srác lenne, sokkal jobb lenne az életünk is. De ez lehetetlennek tűnt. Ekkor az is eszembe jutott, hogy elrontottam mindent. A reményem csak a kis lányomban látom. Érte bármit megteszek. Ha elesek talpra állok, mert van kiért küzdenem és igen...az 5 srác csak még több erőt ad nekem. Mosolygásba kezdtem mikor rájöttem, hogy habár rossz életű voltam és hibát követtem el, ha az ember directioner minden könnyebbnek tűnik. Már csak egyszer élőben kellene látni őket.
-Egyszer találkozunk majd velük?-mintha olvasott volna a gondolataimban, arról kezdett el beszélni amire gondoltam.
-Tudod, az nem olyan könnyű! Ahhoz sok mindent kell tenni.
