15. rész

 Juhúúú, itt az újabb rész! Remélem a rendszeres olvasóim nem haragszanak, hogy több mint egy hónapig nem hoztam részt, de most már próbálom majd sűrűbben hozni az újabb fejezeteket. Újra felhívom a figyelmeteket, hogy ha tetszik a rész, akkor kommenteljetek, mert abból elég kevés van. Így nem tudom, hogy tetszik-e vagy sem. Szóval az újabb fejezet 7 komment és 2 feliratkozó után hozom. Csak szólok, hogy már az is majdnem kész, de csak akkor teszem fel ha megteszitek, amit kértem. Kérlek titeket! Köszi J

Nem szaporítom a szót! Íme az olvasnivaló, remélem elnyeri mindenki tetszését!

I can’t live without you…I love you

*Niall szemszöge*

-Nem hiszem el! A fenébe is. Hogy történhetett ez meg?-idegességemben nem tudtam semmire sem koncentrálni csak arra, hogy ez így nem lesz rendben. Tennem kell valamit. Meg kell győznöm Bonnie-t, hogy nem tehetek erről és én még szeretem és szeretni fogom és mindennél fontosabb nekem. 

-Niall! Te vagy az? Hol voltál?-épp mikor haza értem, Harry tartott felém idegesen. 

-Közöd? Most aztán örülhetsz, mindent tönkretettél, tudom, hogy te is benne voltál, hogy ez így legyen! Mekkora egy aljas szemét vagy.-ugrottam neki, majd Harry nem hagyta magát és ő is nekem jött.

-Héj, srácok! Mit csináltok? Normálisak vagytok? Ne verekedjetek már.-ugrott közénk Louis és Liam

-Ez a féleszű minden ok nélkül nekem esett!-mutatott rám Harry.

-Niall, ezt most miért csináltad?-nézett felém Liam. -Elment az eszed?-fogott vissza

-Nem. Csak helyesen cselekszem és megadom Harry-nek, amit érdemel, mert amit tett az megbocsájthatatlan. 

-Mi ez az ordibálás? És mi tett Harry? Miről maradtam le? Már megint mint kaptátok fel a vizet? Ez a nap már nem lesz nyugodt?-jött hozzánk nem éppen nyugodt arccal Zayn is.

-Az, hogy az eddig jó barátomnak hitt bunkó állat tönkretett mindent!-majd kiszabadítottam magam Liam szorításából és újra Harry felé közeledtem és leterítettem a földre és elkezdtem püfölni.

-Ezért még számolunk! Tudom, hogy az egész felhajtást csak azért csináltad, hogy ne legyek többet Bonnie-val, mert utálod és nem akarod, hogy boldog legyek, mert szerinted nem hozzám való. És most nézd meg, sikerült..elérted a célodat! Boldog vagy?-majd egy hirtelen mozdulattal maga alá gyűrt és kaptam egy nagy ütést az arcomba.

-Miről zagyválsz Niall? Miért tennék én ilyet?-Harry értetlenkedve állt meg felettem -Ezért estél nekem? Én sem tudom, hogy hogyan történt mindez! Hiába, hogy nem bírom a csajt de azért ilyet nem tennék! Menjél már, most komolyan nem vagy normális.-majd elviharzott 

-Elmondanád érthetően, hogy mi van?-állt elém Liam. Miközben én a konyhába siettem, hogy tegyek jeget az arcomra, ahova Harry bevert, Liam mindvégig követett.

-Nem tudnál leszakadni rólam?-fordultam szembe vele, mire ő megtorpant.

-Addig nem míg el nem mondod, hogy hol voltál és most hirtelen miért akartad annyira összeverni Harry-t?

-Hát jó legyen, elmondom.

-Na végre!

-Szóval elmentem Bonnie-hoz, miután láttam, hogy mindenki rólunk beszél, meg akartam neki magyarázni a történteket, de ő annyira dühös lett rám és azt hiszi, hogy csak kihasználtam és hazudtam neki.

-És kidobott?

-Enyhén szólva. Azt hiszi, hogy nem is szeretem, hanem csak a hírnév miatt csináltam ezt, pedig nem. Nem tudtam, hogy ez lesz és most pedig nem tudom mit csináljak.

-Szereted ugye?-kérdezte

-Azt hiszem mindennél jobban. És meg akarom oldani, hogy aztán ne legyen rám dühös. Be bizonyítom, hogy nem én voltam. Nekem ő nagyon fontos.

-Azzal akartad tényleg bebizonyítani, hogy megvered Harry-t, és majd be vallja, hogy ő tette?-húzódott mosolyra a szája

-Most ezen mi olyan vicces? Fogadni mertem volna, hogy az ő keze is benne volt, hisz szó szerint utálja Bonnie-t.

-De nem csinálna ilyet, hisz az egyik legjobb barátod, nem tenne ilyet veled és nem sodorná a bandát ilyen helyzetbe! Fogd már fel!

-Jól van. Most már megbántam, hogy bemosta neki egyet, de én is kaptam tőle szóval mindegy. Megyek és beszélek vele.

-Szerintem is jól teszed.

-De te ugye megértesz engem Liam?

-Mindenki megért téged, csak nem mindig ért egyet veled! Mint például Harry. Valahol neki is igaza van, csak egy kicsit most ő is túl reagálta ezt az ügyet. De nem dühös se rád, se Bonnie-ra, csak a banda érdekeit is figyelembe veszi.

Liam felnyitotta a szemem és réjöttem, hogy hiba volt Harry-nek esni, hisz nem tehet semmiről sem.

Megálltam a szobája ajtaja előtt és bekopogtam.

-Mit akarsz?-nyitotta ki az ajtót

-Csak bocsánatot szerettem volna kérni, az előbbiért. Nem tudom mi ütött belém!

-Azt én sem, de hogy közveszélyes vagy az tuti.-simogatta meg sajgó arcát, ahol egy lila folt volt a szeme alatt. De legalább vissza kaptad.

-Nyugi, nekem sem volt kellemes érzés!-álltam meg felette.

-De legalább tisztán tudok gondolkodni és rájöttem, hogy hülye dolog volt rád kenni az egészet. Nem is tudom, hogy jutott eszembe, hogy ezt te csináltad?! Nem szeretném ha mérges lennél rám vagy Bonnie-ra. Szeretném ha megértenéd, hogy én szeretem őt és fontos nekem.

-Megértem!-közömbös hangon válaszolt

-Tudom, hogy féltesz engem és mindannyiónkat, de hadd hogy tegyem azt amit szeretnék.

-Oké, felfogtam. Nem szólok bele. Te se haragudj rám! Nem akarom én sem, hogy emiatt rosszban legyünk!-állt fel és a kezét nyújtatta, amit én elfogadtam és megrázta, mint a békülés jeleként.

-Most akkor menj és szerezd vissza Bonnie-t, ha annyira fontos neked.-veregette meg a vállamat. -Támogatlak téged!

-Köszönöm!-majd kiviharzottam a szobából.

Azonnal felhívtam Bonnie-t. Nem vette fel. Majd a sokadik alkalomra végre reagált a hívásomra és elmondhattam neki mindent.

*Bonnie szemszöge*

Sok kérdés kavargott a fejemben és most nem láttam a fényt az alagút végén. A baj csak most kezdődött már megint. Vajon valaha sikerül nekem nem bajba sodorni magamat?

Csak olvastam a rosszabbnál rosszabb posztokat és egyre idegesebbnek és tehetetlenebbnek éreztem magam. Olyan volt mintha ennek sose lenne vége.

-Basszus! Már most elegem van. Hogy lehetnek ilyenek? Áhh, a fenébe is ezzel. Valamit tennem kell, de hogy?-törtem a fejemet, hogyan is tudnék megszabadulni ettől az egésztől. Tudom, hogy holnapra már mindenki tudni fogja, hogy én vagyok az a titokzatos lány.

Gondolkodásomat az ajtó csapódása zavarta meg a földszintről. Azonnal felpattantam, hogy megnézzem ki az.

-Ki az? Ki van itt?-kérdeztem megrémülve.

-Csak én vagyok az Jenna! Minden rendben van? Olyan sápadt vagy, mint a fal! Úgy látom még sincs minden rendben.

-Ezek után szerinted? Hogy lehetne minden rendben mikor minden rólam és Niall-ről szól?

-Rólad? Nem biztos, hogy rájönnek, hogy te vagy az vele!-nyugtatott

-Jajj, Jenna ugyan már! Ezt csak azért mondod, hogy lenyugodjak, attól függetlenül te is tudod, hogy holnapra már mindenki az én nevemet fogja szidni még jobban, hisz már a neten név nélkül is szidnak engem valld be!

-Jó igaz. De mit fogsz tenni?

-Ez a jó kérdés. Nem tudom. Gyere és nézd meg, hogy miket írnak rólam.-megmutattam neki, amiket én is elolvastam és Jenna szeme kikerekedett és nem hitt a szemének.

-Uram Atyám. Ezek nagyon ki vannak akadva. De mit képzelnek magukról, hogy olyat írnak, hogy szívesen megölnének meg ilyenek? Ez fenyegetésnek számít.

-Jajj, tudod, hogy a rajongók milyenek? Most már én is átérzem ezt a helyzetet és nem valami kellemes.

-És mit csináltál Niall-el?-terelte el a témát. Már reménykedtem, hogy nem hozza fel a dolgot, de tévedtem.

-Jajj, ne!-fordultam el tőle -Nem akarok róla beszélni, minden az ő hibája. Látni sem akarom!

-Összevesztetek, emiatt az eset miatt?-meglepődött arccal fordult elém.

-Szerinted? Tudom, hogy ezt ő csinálta, minden miatta van! Csak a hírnév miatt kellettem neki, hogy végre legyen neki is valaki, akiről majd mindenki beszélhet aztán úgyis eldobott volna, így megkönnyítettem a dolgát és én küldtem el őt. Eljátszotta, hogy semmiről nem tud semmit és, hogy nem gondolta volna, hogy akárki megláthat minket miközben együtt vagyunk! Ráadásul hazudott is nekem, hisz én féltem, hogy nem vagyunk biztonságban, de ő azt mondta, hogy minden rendben lesz erre tessék, megtörtént az, amitől a legjobban tartottam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas tud lenni és én még beleszerettem. Ezt nem hiszem el!-nem kellett sok idő és már a könnyeimmel küszködtem.

-De mi van ha tényleg nem tehet róla? Nem kellett volna így viselkedned vele.-Jenna reakciója meglepett.

-Még ezek után is az ő pártját fogod? Hát nem egyértelmű? Minden összefügg. Mindent tudott rólam, elmeséltem az egész életemet, megnyíltam neki, mindent ami velem történt elmondta neki. Beengedtem a kis világomba, aztán ő ezt kihasználva ország-világ előtt be is mutatja. Érted már? Szerettem őt és nekem ez most fáj. Most már utálom, teljes szívemből.

-Akkor miért sírsz?-kérdezte. -Ha annyira utálod töröld le a könnyeidet és mondd a szemembe, hogy sosem akarod őt látni és sosem fogom többé szeretni! Gyerünk!-Jenna-ra néztem és próbáltam megtenni amit kér, de...

-Nem megy!-hajtottam le fejemet

-Akkor mégsem utálod annyira! Bonnie, figyelj ide! Neked szükséged van rá és neki is rád. Amúgyis én nem tudom elképzelni, hogy ilyet tegyen veled. Ő szeret téged és te is őt.

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Épp jókor hívott ő is. Csak néztem a kijelzőn felvillanó nevet és nem tudtam mit tegyek.

-Hát nem veszed fel? Ha nem szeretne, akkor nem hívogatna téged folyton! Hidd már el, hogy érdekli, hogy mi van veled. Nem lenne könnyebb, ha ő is melletted lenne?-mutatott  telefonomra.

-Nem...nem veszem fel!- Majd kinyomtam a telefont. Aztán újra hívott és újra és újra.

-Bonnie! Ne legyél már ennyire makacs. Most azonnal beszélj vele-aztán a kezembe nyomta a telefont és egyedül hagyott. Még az ajtóból visszafordult és a kezével mutatta, hogy vegyem fel. A telefon még mindig csörgött. Csak tartottam a kezemben és Jenna szavai jártak a fejemben. Talán tényleg nem az ő hibája? Talán mégis szeret?

*Bonnie, te is tudod, hogy nem tudod csak úgy elfelejteni! Mindennél jobban szereted te is őt. Ne hagyd, hogy akármi is szétválasszon titeket, mikor már egyszer az övé voltál!*-belső énem rávilágított az igazságra, hisz hiába, hogy azt mutattam ki, hogy utálom, igazság szerint, ezt egyszer sem éreztem. Nem tudnék rá haragudni.

Így úgy döntöttem felveszem a telefont. A fülemhez emeltem, de nem szóltam semmit.

-Bonnie, hát felvetted! Már aggódtam miattad. Kérlek ne légy rám dühös, tudom, hogy most mérges vagy és zaklatott. Megértem, de hallgass kélek végig!

-Nem, Niall! Hiszek neked, tudom, hogy nem te tetted ezt és kérlek ne haragudj te rám, ahogy elküldtelek, de rájöttem, hogy hiba volt.

-Szóval nem vagy dühös rám?

-Rád nem, de erre az egészre igen és már most nem tudom mit tegyek!

-Hagyd, hogy elmenjek hozzád. Veled akarok lenni, ígérem,hogy minden jobb lesz. Megoldjuk a helyzetet.

-Én...én...jajj, ez nekem sok és mi lesz ha nem ez az első eset? Mi lesz ha ennél rosszabb is lesz?-akadt el a szavam

-Ne, Bonnie. Ilyenekre most ne gondolj és ne sírj kérlek. Azonnal ott vagyok nálad!-majd letette a telefont

Már nem győztem várni így a várakozás közben elaludtam, és csak arra lettem figyelmes, hogy valaki a hátamat simogatja. Lassan megfordultam és Niall-el találtam magam szemben.

-Szia! Ne haragudj, hogy ennyit késtem, de közbe jött valami. De most már itt vagyok!-mosolygott rám és ölelt meg.

-Ohh, Niall!-öleltem vissza

-Bocsi, hogy csak úgy bejöttem hozzád, de Jenna beengedett.

-Semmi baj! Már nem győztelek várni. Hiányoztál!

-Jobban vagy már?-simogatta meg arcom, majd a kezét elvettem és erősen megszorítottam. Érezni akartam, hogy itt van velem.

-Most, hogy itt vagy már igen! Nem akartam veled így viselkedni. Ne haragudj rám!-borultam rá

-Te ne légy rám dühös. Tudom, hogy ez rosszul esik neked, de nem tehettem róla, de próbálom helyre hozni, mert te nekem fontosabb vagy annál, hogy itt hagyjalak és magamra gondoljak. Bonnie Evans, én szeretlek téged és soha többé nem akarlak itt hagyni. Már ez a kis idő és sok volt nekem nélküled és már teljesen megőrültem, hogy nem lehetek veled. 

-Mindketten rájöttünk, hogy egymás nélkül nem tudunk meglenni!-vigyorodtam el

-És ha mosolyogni látlak én is boldog vagyok!

-De mi lett az arcoddal? Verekedtél?-nyúltam a sebéhez. Kék és zöld foltos volt.

-Uhh, áuu ez fáj!-szisszent fel

-Juj, ne haragudj! De ez még nem volt olyan, mikor utoljára láttalak. Azóta mi történt veled?-néztem rá ijedten

-Semmiség csak összekaptunk egy kicsit Harry-vel?

-Mi? Egy kicsit? Csak egy kicsit összekaptatok és ez lett veled? Nálatok ez mindennapos?

-Nem, de....mindegy.

-Miattam vesztetek megint össze?

-Nem.

-Látom rajtad, hogy igen! Mondd már el.

-Azt hittem, hogy ő tette ezt! Vagyis, hogy ő miatta van, hogy most tudják, hogy én veled vagyok. De aztán kiderült, hogy nem tehet semmiről.

-Micsoda? Jajj, ne. És ezért megverted?

-Igen. De visszakaptam. Amint láthatod.

-Annyira buta vagy. Csak nem tenne ilyet. Tudom, hogy nem szeret engem, de kezdem megszokni.

-Nem erről nincs szó...ő kedvel téged, csak tudod milyen? Nehéz neki ezt megszokni, hogy nem egy átlagos lány vagy.

-Ha tudnám akkor most máshogy csinálnám.-hajtottam le fejem, mert elszégyelltem magam.

-Minden úgy jó, ahogy van. Semmit nem kell újra csinálnod. Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Így vagy, olyan amilyen és én ezért szeretlek Bonnie!-emelte fel fejemet és mélyen a szemebe nézett. Majd egy gyengéd csókot nyomott számra.

-Minden rendben lesz. Ígérem!

-De nem fogsz többet verekedni? Főleg a legjobb barátoddal nem?!

-Soha többé!

-Itt maradsz velem éjszakára?-kérdeztem tőle

-Akár örökre is.-majd lefeküdt mellém, magához húzott és egymás karjaiban aludtunk el.

De még egy utolsó a fülembe súgott.

-Sosem akarlak elveszíteni téged! Szeretlek!-majd lehunyta szemét és elaludt. 

-Én is téged. Te vagy a megmentőm Niall!-súgtam vissza neki, de erre már nem válaszolt. Egy ideig néztem, ahogy alszik és csodáltam. Majd a gyönyörködés után én is álomba zuhantam.